Írd be, mit keresel:

Francia pékség otthon: vajas croissant házilag

Régóta dédelgetett vágyam, hogy házilag készítsek igazi vajas croissant-t. Legendákat hallottam, olvastam, hogy mennyire bonyolult és időigényes. El kell, hogy mondjam: valóban rá kell szánni az időt, de egyáltalán nem „ördöngösség”, és az íze elképesztő.

Cookta - 2016.02.28.
Francia pékség otthon: vajas croissant házilag

Fogjatok 500 g lisztet, 1 kocka (42 g) élesztőt, 35 g cukrot, 250 ml langyos tejet, 25 g olvasztott vajat, 2 egész tojást és egy csipet sót. Az élesztőt a liszt közepébe nyomott mélyedésbe tegyétek a cukorral és a langyos tejjel, és pár percig pihentessétek.

Gépi dagasztófejjel dolgozzátok simára, majd tegyétek langyos helyre 15 percre.

A tészta kellemesen lágy, de nem lesz ragacsos. Enyhén lisztezett felületen nagyjából 25 x 30 cm-es nagyságúra nyújtsátok. Közben – ha szükséges – kevés liszttel segítsétek a munkát. 250 g lapokra vágott vajat helyezzetek a tészta egyik felére, majd hajtsátok rá a másik felét. Nyújtófával kissé nyomkodjátok össze, ügyelve arra, hogy szépen mindenhova jusson vaj. Nyújtsátok ki 30 x 40-es méretűre, majd a rövidebb oldaláról a közepéig hajtsátok be, majd a másik felét arra rá, így egy 3 rétegű tésztát kaptok.

10 perc pihenő, aztán nyújtófával szépen nyomogassátok össze, és újra az előző módon hajtogassátok egymásra úgy, hogy mindig 3 rétegű legyen. A hajtogatás után újabb 10 perc pihenő. Ezt a folyamatot összesen három-négyszer végezzétek el. Így lesz a tésztátok tökéletesen foszlós, leveles.

Forrás:
Mikes Márk

Ha megvagytok a hajtogatásokkal, akkor kb. 55 x 45 cm-es nagyságú lapra nyújtsátok, melyet vízszintesen középen elvágtok. Ezekből kell szabályos háromszögeket vágni, melyeket a széles oldalról a csúcs irányába tekerjetek fel.

Forrás:
Mikes Márk

Forrás:
Mikes Márk

Tegyétek sütőpapírra egy sütőlemezen, és langyos helyen kelesszétek 15 percig. Sűrített tejjel kenjétek meg a felületét.

Forrás:
Mikes Márk

Légkeveréses sütőben 175 fokon 16-17 perc alatt süssétek aranybarnára. Légkeverés nélkül 190 fok, gázos sütőben a 3-as fokozatot használjátok.

Vajjal, lekvárral fogyasszátok, de szendvics-alapanyagnak is kiváló.

Forrás:
Mikes Márk

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.