Írd be, mit keresel:

Piskótatekercs finom extrákkal

Sokszor nehezen tudom eldönteni, hogy éppen mit is süssek. Ilyenkor előveszem a jól bevált piskótareceptemet, melyet lekvárral töltök meg, vagy variálok rajta egy kicsit – akár a piskótán, akár a tölteléken.

Cookta - 2016.03.22.
Piskótatekercs finom extrákkal

Gondolom, mindenkinek az örök kedvenc, a gyerekkori emlékeket felidéző, sárgabaracklekvárral megkent egyszerű, ám annál finomabb piskótatekercs. Ezt alapul véve készítettem egy pikótaroládot, aminek a tésztájába kevertem két evőkanál mákot, és mivel valami krémes süteményre vágytunk, így mascarpone lett a tölteléke, de a krémbe került némi karamellizált alma is. Alma helyett ízlés szerint körtével is készíthetjük, a siker pedig biztosan nem marad majd el.

Forrás:
Kard Éva

Piskótatekercs almás mascarponekrémmel

A piskóta hozzávalói (egy gáztepsihez):

  • 4 db tojás (közepes)
  • 12,5 dkg porcukor
  • 12,5 dkg liszt
  • 2 evőkanál egész mák
  • 2 evőkanál forró víz
  • 1 teáskanál vaníliaaroma

Tegyük bele egy keverőtálba a porcukrot, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és kezdjük el robotgéppel habosra keverni. Addig keverjük, hogy legalább háromszorosára nőjön. Ekkor állandó keverés mellett adjuk hozzá a vaníliaaromát, az egész mákot, majd kanalanként a forró vizet, és keverjük még 1-2 percig.

Ezután a lisztet szitáljuk a tojásos keverékhez, és keverőlapáttal keverjük óvatosan össze. (SÜTŐPOR NEM KELL BELE!!!)

Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd kanalazzuk rá a masszát, és egyenletesen simítsuk el.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 10-15 perc alatt készre, én légkeverésnél 150 fokon 10 percig sütöttem.

A sütőből kivéve borítsuk a tésztát egy liszttel vékonyan megszórt sütőpapírra. Ezután óvatosan húzzuk le a forró tésztáról a sütőpapírt, majd takarjuk le egy nyirkos konyharuhával (a bevizesített konyharuhát alaposan csavarjuk ki, hogy éppen csak nyirkos legyen).

Letakarva hagyjuk a tésztát langyosra hűlni, majd vegyük le a konyharuhát, és a sütőpapír segítségével csavarjuk fel. A tészta nem fogja magába szívni a konyharuhából a nedvességet!

Forrás:
Kard Éva

Az almás mascarponekrém hozzávalói:

  • 3-4 db alma
  • 2 evőkanál méz
  • 2 evőkanál kristálycukor
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 25 dkg mascarpone
  • 15 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 2 dl habtejszín

Az almákat hámozzuk meg, vágjuk ki a magházat, és vágjuk fel kisebb kockákra a gyümölcsöt.

Egy serpenyőbe öntsük bele a mézet és a cukrot, majd kevergetve karamellizáljuk pár pillanatig. Ezután adjuk hozzá a felkockázott almát, szórjuk meg az őrölt fahéjjal, és néha megkeverve pároljuk puhára.

Ezután hűtsük ki egészen, majd villával törjük össze, mielőtt a krémhez adnánk. Ízlés szerint le is turmixolhatjuk, de én jobban szeretem, ha kisebb almadarabkák maradnak a krémben.

A mascarponét keverjük simára a porcukorral, a vaníliás cukorral és a reszelt citromhéjjal, majd apránként keverjük hozzá a villával összetört karamellizált almát is.

A habtejszínt verjük kemény habbá, majd óvatosan keverjük hozzá az almás mascarponekrémhez.

A teljesen kihűlt tésztát tekerjük ki a sütőpapírból, majd kanalazzuk rá a krém több mint a felét. Egyenletesen kenjük el egy spatula segítségével, majd óvatosan tekerjük fel a tésztát.

A maradék krémmel vonjuk be a roládot kívülről is, majd tegyük be a hűtőbe, hogy a krém kellően megdermedjen és az ízek összeérjenek.

Forrás:
Kard Éva

Tálalás előtt vegyük ki a piskótatekercset a hűtőből, majd éles késsel, ízlés szerint szeleteljük fel.

Forrás:
Kard Éva

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.