Írd be, mit keresel:

Vajsör – variációk Harry Potter kedvenc italára

Nyolcéves voltam, amikor Magyarországon megjelent az első Harry Potter-kötet, aztán beértem korban a szereplőket, és tulajdonképpen együtt nőttünk fel.

Rögtön elkapott az árva varázslófiú története, aki egy lépcsők alatti gardróbszekrényben él gonosz nagybátyjáéknál. Vonzó volt az a kitalált világ, aminek minden egyes részlete aprólékosan kidolgozott és felépített elemekből állt. Én is megpróbáltam a könyvekben olvasott varázsszavakkal megoldani egy-egy problémám, örültem volna egy száguldó seprűnek, és nagyon vágytam arra, hogy megihassak egy vajsört, ami Harry és barátai nagy kedvencei közé tartozott.

A tévében most újra vetítik a népszerű könyvsorozat filmfeldolgozását, szombaton és vasárnap a hatodik rész, a Harry Potter és a félvér herceg kerül sorra. Ennek kapcsán a több részben is feltűnő vajsör receptjét hoztam, de figyelem, csak kísérletező kedvűeknek ajánlom elkészítését! :)

Cookta - 2016.04.15.
Vajsör – variációk Harry Potter kedvenc italára

Vajsör

A Harry Potter-kötetek a vajsört enyhén alkoholos „habzó bögreként” említik, melynek íze egy kevésbé édes tejkaramellára emlékeztet. Rengeteg receptváltozat született az egyedi ital elkészítésére, a legtöbb megegyezik abban, hogy tejes és karamellás, fűszerekkel ízesített italkülönlegességről van szó. A filmben a vajsör – tetején habos – enyhén narancsos színű, üvegpohárban felszolgált italként jelenik meg.

Hozzávalók személyenként:

  • 3 dl sütőtöksör (amerikai kézműves sör, helyettesíthető világos sörrel)
  • 3-4 evőkanál folyékony tejkaramella

Elkészítés: Egy kis forralóedényben keverjük össze a sört és a tejkaramellát, és közepes lángon hevítsük forrásig. Ezután öntsük át egy bögrébe, és már kortyolgathatjuk is.

Ha hideg változatban szeretnénk elkészíteni, öntsük a hideg sört és a tejkaramellát turmixgépbe, és pár pillanat alatt mixeljük össze. Épp csak addig turmixoljuk őket, amíg össze nem keverednek, különben összeesik. A tetején tejszínnel, akár vaníliás vagy karamellás fagyival is gazdagítható.

Forrás:
iStock

Egy másik recept, amiben a karamellt mi magunk készítjük:

Hozzávalók:

  • 3 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál vaj
  • 3 dl tej
  • 1dl cream soda (amerikai üdítő, helyettesíthető sörrel vagy világos szénsavas üdítővel)

Elkészítés: A cukrot egy serpenyőben kezdjük el karamellizálni. Ha már szépen pirul, adjuk hozzá a vajat, majd a felmelegített tejet (ha meleg tejet használunk, nem ugrik össze a karamell). A tűzről levéve adjuk hozzá az üdítőt vagy sört, a tetejét tejszínhabbal is díszíthetik az édesszájúak.

Forrás:
iStock

A film és a könyv is megrendelhető, akár egy kattintással, online!

A sorozat új részében Harry Potter hatodik évét követhetjük végig a varázslóiskolában. Közeledik a Valdemort gonosz varázsló elleni végső küzdelem, s főhősünk igyekszik minél alaposabban megismerni ellenfelének múltját és ifjúságát – hogy megtalálhassa annak gyenge pontjait. A baljós jelek közben egyre szaporodnak, növekszik a rejtélyes események, katasztrófák száma, így a három jó barát is aggódva figyeli az eseményeket, ráadásul Dumbledore professzor is eltűnik időnként, hogy hol lehet, senki sem sejti.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.