Írd be, mit keresel:

Most komolyan, miért kapunk vizet a kávé mellé?

„Azért, hogy ne száradjunk ki utána” – vágja rá szinte egyből mindenki, pedig a válasz ennél sokkal meglepőbb!

Cookta - 2016.07.22.
Most komolyan, miért kapunk vizet a kávé mellé?

Ha jobb helyeken járunk, szinte biztos, hogy a kis feketénk mellé kapunk egy pohárka vizet is, amit szinte mindenki kávézás után fogyaszt el. Ez összefüggésben áll azzal a tévhittel, hogy a kávé dehidratál, és (főleg a nagy melegben) könnyen kiszáradáshoz vezet, ezért utána pótolni kell a folyadékot – azonban ez így egyáltalán nem állja meg a helyét. Igaz, hogy enyhe vízhajtó hatása van, ennek ellenére mértékletes fogyasztás mellett szinte elképzelhetetlen, hogy kiszáradjunk tőle.

Forrás:
pixabay.com

De térjünk vissza a címben feltett kérdéshez! Ha valódi kávészakértőnek szeretnénk tűnni, jó, ha tudjuk: a legtöbb kávénak (főleg az eszpresszónak) erős, karakteres íze van, amit ha szeretnénk minél jobban kiélvezni, jobb, ha semmit nem fogyasztunk előtte. Mivel azonban a legtöbb esetben ez kivitelezhetetlen, itt jön a csavar.

A vizet kávézás előtt kell elfogyasztani, hogy semlegesítse az előzőleg fogyasztott ételek és italok ízét a szánkban, ezáltal finomabbá teszi az élményt.

Úgyhogy ha legközelebb kávézásra adjátok a fejeteket, ez mindenképp lebegjen a szemetek előtt!

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.