Átadtuk a Cookta első Aranykanál-díját, és beszélgettünk egy kicsit a nyertessel, Kard Évával, aki persze nem érkezett üres kézzel. Fantasztikus süteményekkel jött, legnagyobb boldogságunkra!

A Cookta első receptversenyén a csokis receptek voltak főszerepben, a másodikon pedig a grillételek (és ez még tart, lehet nevezni, küldeni). Komolyan vettük a versenyt: az előválogatás után az első 10 legjobb receptből zsűri választotta ki azt a 3 finomságot, amit egy profi cukrász elkészített, és a zsűri meg is kóstolta. Nemcsak a fotók és a receptek, hanem az ízharmóniák alapján döntöttünk.

A nyertes receptet teljes egyetértésben választottuk ki: mindannyian Kard Éva mogyorókrémes csokitortáját találtuk a legjobbnak. Nagyon csokis tészta, könnyű, krémes, mogyoróvajjal gazdagított vastag krém, rajta pedig roppanós csokiréteg... Egyszerűen ellenállhatatlan és izgalmas!

A fődíj, az Aranykanál is legalább olyan páratlan darab, mint maga a nyertes desszert – megtervezésére és elkészítésére a fiatal, kortárs iparművészt, Besnyői Ritát kértük fel, aki egy gyönyörűséget készített speciális anyagvesztő technikával, bronzból, aranyozva. Soha még egy ilyen kanál nem lesz, de Cookta Aranykanál lesz, kicsit más, de ugyanennyire eredeti és megismételhetetlen.

Forrás:
Kerepeczky Anna

Az első Aranykanál-díj átadása is különleges volt: személyesen találkoztunk Évával, aki elképesztő sütikkel lepett meg minket „belépőként”. Nem számítottunk rá, és nem is kellett volna, de be kell vallanunk: mindenkit lenyűgözött a finomságokkal. A nagy meleg miatt rácsos túrós sütit és az örök kedvenc zserbót sütötte nekünk. Durván finom volt mindkettő!

Rácsos túrós, Éva sütötte
Rácsos túrós, Éva sütötte
Forrás:
Kerepeczky Anna

Az egyik legfinomabb zserbó, amit kóstoltunk
Az egyik legfinomabb zserbó, amit kóstoltunk
Forrás:
Kerepeczky Anna

Éva 8 éve kezdte leírni és lefotózni receptjeit, majd saját blogot is indított Gizi receptjei néven. Nem fukarkodik, szívesen osztja meg házias és klasszikus, édes és sós, békebeli és modernebb hangvételű receptjeit, célja, hogy minél több embernek okozzon örömet azzal, ha egy-egy új ételt, ötletet elleshet. 

Szenvedélye a főzés és a sütés, mindennap készít valamilyen finomságot, szívesen kísérletezik új alapanyagokkal. Férje, aki korábban a klasszikus magyar fogások rajongója volt, így elsősorban a marhapörkölt, a sertéscsülök és a gulyás kedvelője volt, ma már szívesen kóstol csirkemelles és halas könnyebb fogásokat, krémes gyümölcsös pohárkrémeket, és a zöldséges fogásokról is belátta, hogy lehetnek nagyon is finomak – mert Éva elképesztő kreativitással és szeretettel készíti mindezeket. Az egyszerű is lehet finom, csak szív legyen benne – mondják mindketten.

Éva másik szenvedélye a kert: a szépséges virágok mellett a zöldségek és a fűszernövények is helyet kapnak, sőt burjánzanak gondos kezei alatt az adonyi kertben: elsősorban ezeket használja szezonban a finomabbnál finomabb fogásokhoz.

Éva nemrég kilépett a virtuális világból. Ahogy ő mondja, nagy megtiszteltetés érte: a helyi lap megújult szerkesztősége felkérte, hogy legyen állandó munkatársuk, és receptjeivel örvendeztesse meg hónapról hónapra a régió lakóit, olvasóit. Gratulálunk sikereihez – és természetesen az első Aranykanál-díjhoz is!

Gratulálunk Évának az Aranykanál-díjhoz!
Gratulálunk Évának az Aranykanál-díjhoz!
Forrás:
Kerepeczky Anna