Írd be, mit keresel:

Sütőben sült ropogós halfasírt

Íme egy halas étel, amit még azok is örömmel fognak fogyasztani, akik egyébként nem rajonganak a halételekért. Szupergyors és isteni mindenmentes recept!

Cookta - 2016.11.29.
Sütőben sült ropogós halfasírt

A heti ebédmenük összeállításakor a legnehezebb mutatvány minden alkalommal a hal becsempészése a listába, mivel ezt valamelyikünk ki nem állhatja. Persze így is szerencsés vagyok, hiszen teljes mellszélességgel támogat nemcsak a családom, a barátaim, de a társam is a diétázásban (aki ráadásul ugyanazt eszi, mint én), Péter minden újdonságért lelkesedik, és örömmel kóstolja meg a legelvetemültebb kreálmányokat is. Pont ezért komikus számomra az, hogy pont a hal okozza a legtöbb gondot, nem az eritrit fura utóíze, a fehér lisztes péksütik hiánya vagy valami hasonló. Emiatt hatalmas bókként könyvelem el azt, hogy ez a halfasírt rekordidő alatt nyomtalanul eltűnt, és Péter háromszor (!) is elmondta, hogy milyen finom. Nekem is nagyon ízlett, de ezt elhomályosította az örömöm afelett, hogy sikerült olyan halételt készíteni, amivel Pétert sem kínzom. Kóstoljátok meg ti is!

Forrás:
Zita

A sütésről és tálalásról

Ahogy a címből is kiderül, sütőben sütöttem meg a fasírtokat. Így számomra sokkal könnyebben emészthető a végeredmény, nem járja át az olaj, ellenben nagyon kellemesen ropogós lesz a külseje. Igazából fel sem merült bennem az olajban sütés lehetősége, mindent sütőben sütök, amit tradicionálisan olajban szoktak, még a (mindenmentes) rántott húst is – ha ezt ti még nem próbáltátok, itt az idő! Egyszerűen isteni ropogós lesz.  

A halfasírt egyszerű körettel – mondjuk kölessel – számomra egy kicsit száraznak tűnt, úgyhogy érdemes hozzá valamilyen paradicsomos vagy citromos öntetet, majonézt (akinek lehet) vagy öntetes salátát tálalni. Mivel nálunk ez most csak egy expressz ebéd volt, ezért nem készítettem hozzá külön mártogatóst, csak a párolt zöldségre csorgattam egy kis citromos olívaolajat. Ha jól számoltam, így az egész ebéd köretestül, mindenestül 20 perc alatt megvolt.

Hasznos infók

A végeredmény nagyjából 4 kis adagnak megfelelő halfasírt lesz, mi levessel együtt ettük, és így 2 ebédre volt elegendő (tehát így jött ki a 4 kis adag). A teljes recept 45 gramm lassú felszívódású szénhidrátot tartalmaz, szóval egy adag halfasírtnál 11,25 gramm, IR-ben számolós szénhidráttal kell számolni.

Mondanom sem kell, hogy a halfasírt glutén-, tejtermék- és tojásmentes is, a tojás összetartó erejéről jelen esetben a chiamag gondoskodik. Remélem, nektek is legalább annyi örömet okoz majd ez a recept, mint nekem. 🙂

Forrás:
Zita

Sütőben sült ropogós halfasírt

Hozzávalók:

  • 40 dkg fehér húsú hal
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 kis gerezd fokhagyma
  • 1 nagy citrom leve
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 1 kávéskanál csilis olívaolaj
  • 1 evőkanál halszósz vagy tamari szósz (kihagyható)
  • 4 evőkanál chiamag
  • 2 evőkanál barna rizsliszt
  • bors
  • fűszerek ízlés szerint: pirospaprika, szerecsendió, oregánó, petrezselyem

Elkészítés: Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.

A hagymát pucoljuk meg és vágjuk fel nagyobb darabokra, tisztítsuk meg a fokhagymát is, majd tegyük be az összes hozzávalót egy nagyobb aprítógépbe, és daráljuk meg őket úgy, hogy egy viszonylag egynemű pépet kapjunk. Lehetnek benne még nagyobb hagyma- és haldarabok is, de az a jó, ha már viszonylag homogén állagú a massza.
Hagyjuk állni 5 percet (addig elkezdhetjük a köretek előkészítését vagy elkészítését is).

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Tiszta kézzel formázzunk kis golyókat a masszából. Először nyomkodjuk ki belőle a felesleges nedvességet (golyónként), aztán igazítsuk formára, és helyezzük őket a sütőpapírra.

Hőlégkeveréssel süssük aranybarnára (kb. 10 perc).

Forrás:
Zita

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.