Írd be, mit keresel:

Jól tettem, hogy diplomával a hónom alatt elmentem cukrászképzésre

„Kicsit reménykedtem abban, hogy amikor Pinczel Orsi cukrásszal és receptfejlesztővel találkozunk, a műhelyébe invitál majd. Szinte láttam magam előtt, ahogy beszélgetés közben ő összeüt egy könnyű krémest vagy épp tortát díszít, én pedig egyszer csak kapok egy keverőtálat vagy habverőt, hogy kicsit nyalakodhassak. Bár a műhelyprojekt egyelőre kicsit áll, Orsi szakmai karrierje más pályán dübörög: egyre több budapesti étterem keresi meg, hogy ütős receptet találjon ki nekik, közben folyamatosan vannak megrendelései is, és hamarosan megjelenik első könyve, amelyet harmadmagával alkotott” – Mengyán Eszter, társoldalunk, a Vous.hu főszerkesztője beszélgetett Pinczel Orsolya cukrásszal.

Cookta - 2016.12.09.
Jól tettem, hogy diplomával a hónom alatt elmentem cukrászképzésre
Megnézem >>

Megnézem >>
Forrás:
Alexandra

– December 9-én lesz a Nagy Csokoládékönyv bemutatója, amelyet Filep Katával és Hámori Zsófival közösen alkottatok. Kata volt a szerkesztő és stylist, Zsófi a fotós, te pedig receptfejlesztőként, cukrászként működtél közre. Egy cukrász karrierútján hol helyezkedik el ma az, hogy lesz egy könyve?

– Eléggé top, top, TOP! Nagyon durva. Miután Kata felhívott, hogy engem szeretne cukrásznak a Cookta.hu könyvéhez, körülbelül körbetáncoltam a szobát.

– Kata hívta össze a csapatot, de hogyan tettétek össze a könyvet? Mi ilyenkor a menetrend, mire kell figyelni?

– Ki kellett találjuk, mi az a tematika – a cukrászaton belül –, amiről itthon még nincs igazán jó könyv. Ekkor esett a választás a csokoládéra. Utána el kellett dönteni, kiknek szóljon a könyv. A Cookta.hu miatt inkább a háziasszonyokat és a haladó háziasszonyokat lőttük be célcsoportnak, de végül öt fejezetre osztottuk a könyvet, így akár a kezdők is elkészíthetnek csokis édességeket, de a haladó vagy profi hobbicukrászok sem fognak csalódni.

Forrás:
Hámori Zsófia

 
– Receptfejlesztőként mi volt a feladatod?

– Minden receptet ki kellett találnom, és meg is kellett csinálnom, hogy ha az útmutatások alapján elkészítik az olvasók otthon, akkor is biztosan jó legyen a végeredmény. Arra nagyon figyeltünk, hogy olyan alapanyagokkal dolgozzunk, amelyek megvásárolhatók szuper- és hipermarketekben és bioboltokban. Hajlamos vagyok nagyon extra vonal felé elmenni, de ennél a könyvnél visszavettem.

– Volt olyan recept, amit át kellett alakítani a könyv készítése során, mert nem működött az eredeti elgondolás?

– A mindenmentes receptek között van egy matcha teás sütemény, amit újra kellett gondolnom, mert nem úgy állt, ahogy szerettük volna.

– Ha valaki profi cukrász, akkor valószínűleg már nem az hajtja, hogy új alapanyagokat próbáljon ki vagy megsüssön egy bonyolult receptet. Mi a te motivációd?

– A folyamatos tanulás, és annak megtapasztalása, hogy milyen anyagok hogyan viselkednek egymással sokkal jobban hajt, mint bármilyen alapanyag. Amikor megírok egy receptet, akkor tudnom kell, mit szeretnék a végén látni, mit szeretnék érezni. Mondjuk a szuflénál az arányokkal nagyon sokat szenvedtünk, hogy feljöjjön annyira, amennyire azt elképzeltem. Azt tudni kell, hogy az igazi szufléban nincs liszt. Az évek alatt megtanulod, mi az a tojás-cukor arány, ami eléggé felhúzza a szuflét, és ehhez jönnek még olyan finomságok, hogy tudnod kell, hány százalékos csokit használsz, és az hogyan hat a folyamatra. Ha már magasabb a kakaótartalma, akkor mennyi cukrot teszel bele, az hogyan fog viselkedni. Ezek apró, de számomra elég izgalmas dolgok.

A beszélgetés folytatását és Orsi karácsonyi desszertajánlatát itt találjátok >>

Forrás:
Hámori Zsófia

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.