Írd be, mit keresel:

Olcsó, egyszerű, kiadós – remek fogás egyenesen Zalából

A világon mindenhol, így Magyarországon is minden tájegységnek megvannak a maga szokásai, szavai, ételei, amelyek különösen kedvesek és otthonosak a helybélieknek vagy az onnan elszármazottaknak. Ilyen a dödölle a zalaiaknak…

Cookta - 2016.12.10.
Olcsó, egyszerű, kiadós – remek fogás egyenesen Zalából

Vidéki vagyok, és ezt sosem titkoltam. Beismerem, amikor a fővárosba költöztem, nagyon meglepett az, hogy itt minden utcasarkon találni lehet egy éttermet, cukrászdát vagy gyorsbüfét – de ami a legmegdöbbentőbb volt, hogy Budapesten az emberek ritkán főznek otthon, ebédidőben szinte lehetetlen ülőhelyet találni a plázák éttermi részein. Mivel nálunk otthon nincs sok ilyen lehetőség, ezért a konyhát gyakorta használjuk – ami nem baj, hiszen ott történnek az igazán jó dolgok!

Forrás:
Simon Dorina

Zalában a dödölle egy olyan étel, amit szinte minden ott élő imád, hiszen csak pár hozzávalóból olyan ételt lehet összehozni, ami után a legtöbben mind a tíz ujjukat megnyalják, sőt, még fesztiválokat is rendeznek a finomság tiszteletére! De egyvalamit tudnotok kell: ahány ház, annyi szokás, így talán nem is létezik „igazi” dödöllerecept, hiszen mindenki máshogy csinálja. 

Bevallom, a nagymamám dödölléje csak a második helyet foglalja el anyukámé mellett, ami szerintem verhetetlen, így most az ő receptjét hoztam el nektek.

Forrás:
Simon Dorina

Dödölle

Hozzávalók 4-5 személyre:

  • 1 kg krumpli
  • 2 nagyobb fej vöröshagyma
  • 50 dkg liszt
  • 2 dl étolaj
  • só ízlés szerint

Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk, majd egy lábosba tesszük. Vizet öntünk rá, hogy ellepje, sózzuk, majd addig főzzük, amíg puha nem lesz. Amikor megfőtt, csak egy kicsit kell leszűrni, a főzővíz egy részét az edényben hagyjuk. Krumplinyomóval összetörjük a burgonyát, majd hozzáadjuk a lisztet, és addig keverjük, amíg egy keményebb masszává össze nem áll.

A felkockázott hagymát olajon megpirítjuk, és az olajos hagymát a krumplis masszára öntjük. Ezek után egy üvegtálra lesz szükség, ebbe hüvelykujjnyi darabokban beleszaggatjuk az egyveleget, és forró sütőben addig sütjük, amíg aranybarnára pirul.

Mi általában csak tejföllel és kicsit megsózva esszük a dödöllét, de sokan megbolondítják pirított szalonnával, egyesek pedig köretként is fogyasztják pörköltek mellé.

Jó étvágyat mindenkinek!

Forrás:
Simon Dorina

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.