Ünnepek alkalmával nálunk mindig az asztalra kerül az egyik kedvenc aprósüteményünk, az isler. Nálunk hagyományosan mogyoróval készül a tésztája, ettől ellenállhatatlanul finom, sőt sokkal omlósabb is, mint nélküle.

Az ősszel összeszedett, majd megtört mogyorót én mindig kicsit megpörkölöm a sütőben, majd lemorzsolom a héját, utána pedig ledarálom, és így kerül a tésztába. Mogyoró híján darált dióval is készülhet, de az igazi mégiscsak a mogyorós változat. 

Ezt az aprósüteményt az karácsonyi ünnepek előtt már napokkal megsüthetjük, sőt minél tovább áll, annál puhább és finomabb lesz. Én sárgabarackdzsemmel ragasztottam össze, de más savanykás lekvárok is nagyon jól illenek hozzá, majd olvasztott csokoládéval vontam be. Olyan igazi békebeli karácsonyi sütemény.

Forrás:
Kard Éva

Isler

Hozzávalók 22-25 darabhoz:
A tésztához:

  • 30 dkg liszt
  • 25 dkg vaj
  • 10 dkg darált mogyoró (török mogyoró)
  • 10 dkg porcukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 evőkanál rum
  • 1 tojássárgája
  • csipet só
  • reszelt citromhéj

Elkészítés: A lisztet keverjük össze a sóval, majd adjuk hozzá a felkockázott hideg vajat, és kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat és a darált mogyorót. Ezután adjuk hozzá a rumot és a tojássárgát, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát, majd csomagoljuk be fóliába, és tegyük be 30 percre a hűtőbe.

A hűtőből kivéve lisztezett felületen nyújtsuk ki kb. 0,5 cm vastagságúra a tésztát, majd egy nagyobb pogácsaszaggatóval szúrjuk ki a korongokat. Én 6 cm átmérőjű szaggatót használtam.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb helyezzük rá a tésztakorongokat.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 8-10 perc alatt süssük szép világos színűre. Én légkeverésnél 160 fokon 8 percig sütöttem.

A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni, és ízlés szerinti lekvárral kettőt-kettőt ragasszuk össze, majd hagyjuk pár órát állni, hogy a lekvárt kissé beszívja, és ne csússzon szét, amikor vonjuk be a csokoládéval.

Forrás:
Kard Éva

Csokimáz

Hozzávalók:

  • 20 dkg tortabevonó csokoládé
  • 0,5 dl étolaj

Elkészítés: A csokoládét tördeljük bele egy fémtálba, majd adjuk hozzá az étolajat, és gőzfürdő fölött olvasszuk fel.

Ezután vegyük le a gőzről, majd egyesével mártsuk meg benne az összeragasztott korongokat. Tegyük vissza a sütőpapírral bélelt tepsire, majd hagyjuk, hogy a csokoládé teljesen megdermedjen.

Hűvös, száraz helyen jól eltartható, így ünnepek előtt már akár 1-2 héttel is megsüthetjük.

Forrás:
Kard Éva