Írd be, mit keresel:

Bőrös császárhús fűszeresen, szaftosan és ropogósan

A szilveszteri vacsora vagy az újévi ebéd elkészítéséhez szeretnék ötletet adni mindazoknak, akik szeretik a jó szaftos húsokat. A bőrös császárhús ideális alapanyag hozzá, és ha kellően lassan, hosszan sütjük, akkor a bőre csodásan ropogós, a húsa omlós, szaftos lesz – az új esztendőre pedig szerencsét hoz!

Cookta - 2016.12.31.
Bőrös császárhús fűszeresen, szaftosan és ropogósan

Mivel a hús sütési ideje igencsak hosszadalmas, na meg a pácban is el kell töltenie néhány órát ahhoz, hogy az ízek jól átjárják, így érdemes a sütés előtti napon előkészíteni. Én a fűszeres sóval alaposan bedörzsölt húst éjszakára a hűtőben pihentettem, majd reggel időben a sütőbe tettem. A hús először két órán keresztül, alacsony hőmérsékleten párolódott, majd átfordítottam, és megint csak eltöltött egy órácskát lefóliázva a sütőben. Végül a hőfokot emelve, a fóliát levéve, szép pirosra, ropogósra sütöttem. 

Forrás:
Kard Éva

Közvetlenül tálalás előtt felszeleteltem, majd a visszamaradt pecsenyezsírban sütött krumplival és céklasalátával kínáltam. A lassú sütésnek köszönhetően a hús nagyon omlós és egyáltalában nem zsíros, a bőre pedig porhanyósan ropogós.

Bőrös sült császárhús fűszeres krumplival

Hozzávalók a száraz páchoz:

  • 1 evőkanál só
  • 1 teáskanál kakukkfű
  • 1 teáskanál rozmaring
  • 1 teáskanál majoránna
  • 1 teáskanál őrölt színes bors
  • 1/2 teáskanál őrölt zöld bors
  • 5-6 gerezd fokhagyma

Elkészítés: A sót keverjük alaposan össze a fűszerekkel. A fokhagymagerezdeket vékonyan szeleteljük fel.

Vegyünk egy 1,5–2 kg körüli bőrös császárhúst, majd éles késsel irdaljuk be rombusz alakban, és mindkét oldalát alaposan dörzsöljük be a sós fűszerekkel. Ezután a beirdalt bőr réseibe nyomkodjuk bele a felszeletelt fokhagymát, majd fóliával fedjük le a húst, és pár órára vagy egy éjszakára tegyük be a hűtőbe, hogy az ízek kellően átjárják.

Egy tepsibe öntsünk bele 2 dl húsalaplét, majd helyezzük bele bőrös felével lefelé a húst. Ezután fedjük le fóliával, mielőtt betennénk a sütőbe. Helyezzük be előmelegített sütőbe, és kb. 120 fokon pároljuk a húst 2 órán át. Ezután vegyük ki a sütőből, majd fordítsuk át a húst, hogy a bőrös fele kerüljön felülre, majd lefóliázva pároljuk tovább még 1 órán át.

Amikor a hús puhára párolódott, vegyük le a fóliát, tekerjük feljebb a hőfokot kb. 200 fokra, és süssük a húst szép pirosra, a bőrét jó ropogósra, ehhez kb. 50 percre van szükség.

A sütőből kivéve hagyjuk a húst legalább fél órát állni, mielőtt felszeletelnék és tálalnánk – addig elkészíthetjük a köretét.

Forrás:
Kard Éva

Fűszeres sült krumpli

Hozzávalók:

  • 1 kg sütnivaló krumpli (sárga)
  • 2 dl pecsenyezsír (a hús sütésénél visszamaradt zsír)
  • 1 teáskanál só

Elkészítés: A krumplit pucoljuk meg, majd vágjuk fel vékony karikákra. Ezután tegyük bele a tepsibe, öntsük rá a pecsenyezsírt, sózzuk, és keverjük alaposan össze.

Helyezzük be közepes hőmérsékletű sütőbe, majd kb. 50 perc alatt süssük szép pirosra, a sütési idő felénél óvatosan forgassuk át a krumplit.

Amikor a krumpli megsült, öntsük le róla a felesleges zsírt.

Tálalás előtt éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel a húst, majd a fűszeres sült krumplival és ízlés szerinti savanyúsággal kínáljuk.

Forrás:
Kard Éva

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.