Írd be, mit keresel:

Tiszta tavasz a tányérban – medvehagymamártással

Tavasszal az egyik kedvencem a sóskából vagy a friss, zsenge kaporból készült mártás, melyet most hasonlóképpen készítettem el, csak éppen medvehagymából

Cookta - 2017.03.21.
Tiszta tavasz a tányérban – medvehagymamártással

Szinte semmi nem kell hozzá, mégis kiadós és tartalmas ez a mártás, nagyon üde, friss ízű, a medvehagyma kicsit megszelídül benne, de azért nem veszti el karakterét. A selymesen krémes mártást egyszerűen csak főtt krumplival és tojással tálaltam, de az egyszerűségének ellenére igencsak laktató és nagyon finom ebéd kerekedett belőle. 

Forrás:
Kard Éva

Az elkészítése pedig alig fél óra mindennel együtt, így kevés idővel rendelkező háziasszonyok is bátran hozzáfoghatnak.

Medvehagymamártás

Hozzávalók:

  • 1 nagyobb csokor medvehagyma
  • 3 dl tej
  • 2 dl főzőtejszín (20%-os)
  • 1 púpozott teáskanál liszt
  • őrölt fehér bors
  • 1 teáskanál ételízesítő
  • 5 dkg vaj

Elkészítés: A medvehagymát mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd vágjuk fel vékony csíkokra.

A vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a medvehagymát, és pároljuk pár percig, hogy kissé összeessen. Ezután öntsük fel a tejjel, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, és pár perc alatt főzzük puhára.

Amikor a medvehagyma puhára főtt, szórjuk meg a liszttel, majd botmixerrel pépesítsük. Ezután tegyük vissza a tűzre, adjuk hozzá a tejszínt, majd kevergetve főzzük pár percig, hogy a mártás kellően besűrűsödjön.

Forrás:
Kard Éva

Közben enyhén sós vízben főzzük puhára a felkockázott krumplit, majd szűrjük le, és tálalásig tartsuk melegen.

Pár darab tojást főzzünk keményre, hideg vízben hűtsük ki, majd pedig pucoljuk meg.

Tálaláskor szedjük tányérba a medvehagymamártást, majd kanalazzuk rá a főtt krumplit, helyezzük rá a felszeletelt főtt tojás, és úgy kínáljuk.

Forrás:
Kard Éva

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.