Húsvétkor az ünnepi asztalról nem hiányozhat a főtt sonka, és gondolom, mindenkinek megvan a saját sonkafőzési technikája. Én most egy kicsit csavartam rajta, újítottam, és nagyon megérte...

Hosszú évek óta fűszeres vízben főzöm, majd hűtöm ki a sonkát, és mindig nagyon finom, ízletes. Valahogy féltem új ízeket kipróbálni, mivel nem szerettem volna, ha éppen az ünnepi sonka nem nyeri el a család tetszését. 

Aztán csak meggyőztem magam, és az előző nap megfőzött, majd kihűtött sonkát szegfűszeggel megtűzdeltem, majd mézes páccal lekenve ment a sütőbe, ahol szép pirosra sütöttem. A páctól és a sütéstől pedig nagyon finom lett, enyhén rákaramellizálódott a bőrre a mézes máz. Bátrabbak egy kis csípős paprikával is megbolondíthatják.

Forrás:
Kard Éva

Mézes-mázas sült sonka

Hozzávalók:

  • 1,5-2 kg-os füstölt sonka
  • 1 fej vöröshagyma
  • 6-8 gerezd fokhagyma (lehet több is)
  • 6-7 db egész fekete bors 
  • 4 db borókabogyó
  • 2 db babérlevél
  • 1 evőkanál só
  • annyi víz, hogy bőven ellepje 
  • szegfűszeg a kihűlt, hideg sonka megtűzdeléséhez

A mézes mázhoz:

  • 12,5 dkg méz
  • 10 dkg barna cukor
  • 2-3 evőkanál balzsamecet
  • 0,5 dl édes vörösbor

Elkészítés: A sonkát tegyük bele egy nagyobb edénybe, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy bőségesen ellepje. Adjuk hozzá az egészben hagyott vöröshagymát, a vékonyra felszeletelt fokhagymát, a fűszereket, és ízlés szerint sót. Forraljuk fel, majd vegyük kisebbre a hőfokot, és pár óra alatt főzzük puhára a sonkát, közben – ha szükséges – pótoljuk a vizet.

Amikor a sonka puhára főtt, zárjuk el a gázt, majd hagyjuk a lében langyosra hűlni. Ezután vegyük ki, alaposan csepegtessük le, és hagyjuk teljesen kihűlni. Érdemes előző nap megfőzni a sonkát, majd másnap sütni.

A teljesen kihűlt, hideg sonka tetejét egy éles késsel ferdén kockázzuk be, és a kereszteződésekbe szurkáljunk szegfűszeget.

A mázhoz egy edénybe tegyük bele az összes hozzávalót, majd kevergetve főzzük pár percig, hogy egy szirupos pácot kapjunk.

Az előzőleg szegfűszeggel megtűzdelt sonkát helyezzük bele egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd ecset segítségével kenjük rá a mézes máz felét. Ezután helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 10 percig. Ezután vegyük ki a sütőből, kenjük rá a maradék pácot, majd helyezzük vissza, és süssük még 20 percig.

A szép pirosra sült sonkát ezután hagyjuk kihűlni, majd ízlés szerint szeleteljük fel.

Forrás:
Kard Éva