Írd be, mit keresel:

Csábító csokis csoda: lávasüti fehérben

A lava cake vagy lávasüti egy csupacsoki desszert, kívül szilárd, belül folyós, frissen és forrón az igazi, és egész egyszerűen mindenkit levesz a lábáról. Ráadásul elkészíteni sem bonyolult, csak néhány szabályt kell betartani. 

Cookta - 2017.05.19.
Csábító csokis csoda: lávasüti fehérben

A lávasütit állítólag egy sokcsillagos francia séf kísérletezte ki és debütált vele a '80-as évek végén egy New York-i étteremben, de ezt nagyon sokan vitatják és cáfolják, és valóban vannak korábbi receptek is, igaz, nem ezzel a névvel, de a folyékony vagy rezgős belsejű suflé vagy soufflé, vagyis felfújt tényleg nem új találmány.

A lávasütit leggyakrabban étcsokiból készítik, pedig a méltatlanul mellőzött fehér csokoládéval is isteni változatokat kreálhatunk. Tavasszal sokkal könnyebb, üdébb a fehércsokis változat, arról nem is beszélve, hogy nagyon jól megbolondítható egy kis illatos likőrrel, sokkal krémesebb, olvadékonyabb, mint a magas kakaótartalmú étcsoki. Emellett érdemes tudni azt is, hogy a fehér csoki legjobb barátai a friss bogyósok, mint a mostanság szezonját indító eper és málna, de az áfonya és a szeder is remekül passzol hozzá.

Azért is imádnivaló ez a csokibomba, mert gyorsan és egyszerűen elkészül, így villámdesszertnek és ünnepi zárófogásnak is ugyanúgy megfelel. Ahhoz, hogy tökéletes legyen a végeredmény, a sütési hőfok és idő a legfontosabb, ami természetesen a sütőformák méretének függvényében változhat. Ha egy muffinformában – vagy ennek megfelelő méretű szufléformában sütjük, akkor 170 fokon 10–11 perc, de ellenőrizzük, mielőtt kivennénk: kérgesnek, de még remegősnek kell lennie.

Fehércsokis lávasüti

Hozzávalók:

  • 10 dkg fehér csokoládé
  • 8 dkg puha vaj
  • 2 tojás
  • 5 dkg cukor
  • 5 dkg liszt
  • 2 evőkanál narancslikőr (vagy más illatos likőr)
  • kevés vaj és liszt a formák kikenéséhez
  • friss bogyós gyümölcsök és tejszínhab a tálaláshoz

Elkészítés: A felkockázott csokit és a vajat vízgőz felett egy tálban megolvasztjuk, majd a tűzről levéve félretesszük.

A tojást egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot, és jó habosra keverjük, majd hozzászitáljuk a lisztet, hozzáöntjük a vajas fehér csokit és a likőrt, és finoman összeforgatjuk. 

Négy vagy 5 muffin- vagy szufléformát gondosan kivajazunk és lisztezünk, majd egyenletesen elosztjuk bennük a csokis krémet.

170 fokos sütőben 10–11 perc alatt megsütjük.

A sütiket még forrón kiborítjuk a formákból, friss gyümölccsel és egy kis tejszínhabbal azonnal tálaljuk.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.