Írd be, mit keresel:

Kókuszkrémes csirke – alakbarát, gyors és isteni

A kókusztej és a kókusztejszín nagyon változatosan használható a konyhában édes és sós fogásokhoz, sőt italokhoz is, de érdemes megismerni a kókuszkrémet is, ami dobozos kiszerelésben kapható, alakbarát változat. Most egy gyors és isteni csirkés fogásba került, illatos, fűszeres, színes, imádnivaló!

Cookta - 2017.05.29.
Kókuszkrémes csirke – alakbarát, gyors és isteni

Míg a konzerv kókusztejszín elég magas zsírtartalommal bír (29–30%), addig a dobozos kókuszkrém csak 9–10%-os, nagyon selymes és kellemesen kókuszos ízű, könnyen emészthető, laktózmentes, 100%-ban növényi eredetű. A tejszínnél kicsit sűrűbb, csodásan selymessé teszi a leveseket, ragukat, és alacsony zsírtartalma miatt diétás étrendbe is beilleszthető.

Ebbe a csirkés fogásba most egy kis curry és gyömbér társaságában került, a három íz együtt isteni harmóniát alkot. A csirkét külön edényben egy kis liszttel meghintve előpirítottuk, aminek az a lényege, hogy így egy kis burok sül a húsra, és nagyon omlósra, szaftosra fő így a szószban az amúgy alapvetően száraz pipimell. Emellett vékony csíkokra vágott répa, póréhagyma és kaliforniai paprika gazdagítja még a fogást, de ízlés szerint bármilyen zöldséggel készíthető.

Kókuszkrémes csirke

Hozzávalók:

  • 3 csirkemellfilé
  • 3 dl kókuszkrém
  • 1/2 szál póréhagyma
  • 1/2 kaliforniai paprika
  • 1 csapott evőkanál liszt
  • 1/2 citrom leve
  • 1 csapott evőkanál curry
  • diónyi gyömbér
  • 2 evőkanál olaj
  • só, bors

Elkészítés: A sárgarépát, a kaliforniai paprikát és a póréhagymát megtisztítjuk, és vékony csíkokra vágjuk. A csirkemelleket felkockázzuk, meghintjük 1 csapott evőkanál liszttel.

Egy serpenyőben 1 evőkanál olajon megpirítjuk a csirkét. Egy másik serpenyőben 1 evőkanál olajon megfonnyasztjuk a póréhagymát, hozzáadjuk az elősütött csirkét és a répát is, meghintjük a curryvel, alaposan átforgatjuk, majd felöntjük a kókusztejjel. Sózzuk, borsozzuk, fokhagymanyomón hozzápréseljük a megtisztított gyömbért is, és mérsékelt tűzön 10 percig hagyjuk rotyogni.

Ezután hozzáadjuk a kaliforniai paprikát, ízlés szerint citromlevet facsarunk hozzá, és még 5 perc alatt készre főzzük.

Párolt rizzsel – vagy tetszőleges körettel – tálaljuk.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.