Írd be, mit keresel:

Adventi böjt? Jót tesz, de csak okosan!

A karácsonyt megelőző böjtöt jóval kevesebben tartják, mint a 40 napos, húsvét előtti nagyböjtöt, pedig ennek is hagyománya van. A november 15-től december 24-ig tartó időszak nagy kihívás, és ha nem is teljességében tartjuk meg, azért időről időre nem árt egy kicsi méregteleníteni, tehermentesíteni a szervezetet.

Cookta - 2023.11.17.
Adventi böjt? Jót tesz, de csak okosan!

A böjt valamennyi vallásban megtalálható, és ugyan elsősorban szellemi és lelki ráhangolódással érvelnek mellette, élettani hatásai is vannak a különféle élvezetekről való lemondásnak. Mindenképpen próbatétel vagy kihívás, persze attól függően, mennyire vesszük komolyan. A legtöbben csak a húsról mondanak le, de a böjt alatt az alkohol sem megengedett, sőt a görögkeleti vallási böjtben a hal, az olaj, semmilyen tejtermék és a tojás sem, ami már konkrétan egy bő 40 napos vegán tisztítókúrát jelent.

A vallás és a hit mindenkinek magánügye, de egy kicsit mégis kampányolnánk a karácsony előtti tisztítós-tisztulós táplálkozás mellett – egyrészt azért, mert az év végi kikerülhetetlen habzsi-dőzsi előtt egy józan étrend visszafoghat minket a karácsonyi túltolt lakmározásokban, másrészt a böjt alatt kicsit megváltozik a hozzáálásunk az ételhez, a cukorhoz és a mennyiségekhez, nem mennyiségi, hanem minőségi fogyasztókká válunk, arról nem is beszélve, hogy nagy eséllyel jó néhány kilónak búcsút inthetünk az ünnepek előtt, egészségesebben és fittebben fejezhetjük be és kezdhetjük az új évet.

A böjtöt nevezhetjük olyan kihívásnak is, ami kreatívvá tesz minket. Az, hogy mondjuk lemondunk a húsról vagy a tejtermékről, esetleg a cukorról – és mindenki előre válassza meg saját maga számára, hogy milyen komoly lemondást vállal be, ez nagyon fontos –, az nem azt jelenti, hogy akkor onnantól fogva mondjuk csak péksütin vagy pirított tésztán él, mert az a legegyszerűbb. Az egésznek csak akkor van értelme, ha ezzel a lemondással, átmeneti étrenddel vagy kihívással jót is teszünk a szervezetünknek, vagyis magunknak. A böjt nemcsak áldozathozatal, hanem megtisztulás is – szellemi, lelki és testi értelemben is csak így van értelme!

Ha a böjt mellett döntünk, akkor arra ügyeljünk, hogy vas, kalcium és fehérje megfelelő mennyiségben kerüljön a szervezetünkbe, és persze sok rost és vitamin. Mielőtt bárki megijedne, hogy ez drága és kivitelezhetetlen, túl bonyolult, jöjjön pár szuper alapanyag, ami nagy segítség lehet! A babok és lencsék, ahogy a csicseriborsó is sok vasat, kalciumot, fehérjét és rostot tartalmaznak, ha ezekből minden nap eszünk, akkor semmilyen hiánytünetünk nem lehet a böjt végére. Ideális böjti, egészséges étel még a rizs, illetve a szezám és a belőle készült krém, a tahini is. Ha ezeket szezonális zöldségekkel – sütőtök, répa, édesburgonya, káposzta, savanyú káposzta, hagymafélék, kelbimbó, zeller, cékla, csicsóka, karfiol, brokkoli – kiegészítjük, némi zabpehellyel és gyümölccsel felturbózzuk, pénztárcabarát és szuperegészséges étrendet állíthatunk össze, a megtisztulás és a feltöltődés jegyében.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.