A curry az egyik legfontosabb fűszerkeverék, legalábbis szerintünk, amivel percek alatt izgalmas, illatos és melengető fogást készíthetünk. Ha nincs időnk vagy ötletünk, mindig jó szolgálatot tesz, több fajtája is létezik, érdemes vele egy kicsit kísérletezni...

Az indiaiak kedvelt fűszerkeveréke a curry, lehet sárga, zöld és piros, illetve enyhe, középerős és vadítóan csípős is, a fűszerek összetételétől függően. Kapható por és paszta formában is, és nem árt többfélét is kipróbálni, hogy a nekünk legfinomabbat megtaláljuk. Most csirkemellel, kókuszkrémmel, kis citrommal és mézzel készült belőle egy igazán kényeztető, selymes és egészséges fogás, ami ráadásul tényleg gyorsan, körettel együtt is 15 perc alatt megvan.

Az alábbi recept trükkje, hogy a csirkemellkockákat a curry mellett étkezési keményítővel is össze kell forgatni főzés előtt, ami először, a sülés közben bezárja a hús szaftjait, majd amikor felöntjük, és párolni kezdjük, akkor kioldódik, és magától besűríti a krémes szószt. Laktóz- és gluténmentes étrendbe is beilleszthető, gyors vacsorának is tökéletes, de olyan finom, hogy a hétvégi asztalon is bőven helyet kaphat.

Mézes-kókuszos csirkecurry

Hozzávalók:

  • 3 csirkemellfilé
  • 2 csapott evőkanál curry
  • 2 evőkanál étkezési keményítő
  • 1 citrom vagy lime reszelt héja és leve
  • 1/2 dl szójaszósz
  • 2 dl víz
  • 2 dl kókuszkrém
  • 2 evőkanál méz
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • csili ízlés szerint

A rizshez:

  • 3 dl basmati rizs
  • 6 dl forró víz
  • 1 csillagánizs

Elkészítés: A csirkemellet falatnyi kockákra vágjuk, tálba tesszük, hozzáadjuk a curryt, az étkezési keményítőt, a citrom vagy lime reszelt héját és kifacsart levét, alaposan összeforgatjuk, félretesszük, amíg a rizst feltesszük főni.

A rizst 6 dl forró vízzel, a csillagánizzsal és 1 teáskanálnyi sóval lábasba tesszük, átkeverjük, felforraljuk, majd a tüzet mérsékelve fedő alatt 10-12 perc alatt puhára pároljuk.

Egy serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat forrósítunk, hozzáadjuk a csirkemelldaradokat, és időnként megkeverve 5 perc alatt elősütjük. Meglocsoljuk a szójaszósszal, felöntjük a vízzel és a kókuszkrémmel, és 5-6 peret pároljuk, amíg a leve sűrűsödni kezd. A tűzről levéve hozzáadjuk a mézet is, átkeverjük.

A rizs is átkeverjük egy villával, majd a currys csirkével tálaljuk, aprított csilit vagy csilipelyhet kínálhatunk hozzá.