Írd be, mit keresel:

A 80-20-as szabály nyomában – a diétában is

Nagyon nehéz megtalálni azt a diétát és életformát, ami hosszú távon tartható – hiszen ki akar örökre lemondani a csokiról, a csipszekről vagy éppen a cukros italokról? Nagyon kevesen vagyunk olyanok, akik erre képesek lennénk, ha pedig mégis megpróbáljuk, annak gyakran óriási zabálások lesznek a következményei. Erre lehet tökéletes megoldás a 80-20-as szabály, amit egyébként az életünk többi részén is alkalmazhatunk.

Cookta - 2018.04.10.
A 80-20-as szabály nyomában – a diétában is

A 80-20-as szabály nagyjából úgy foglalható össze, hogy az esetek 80 százalékában egészségesen étkezünk, és figyelünk arra, hogy mit és mennyit eszünk, a maradék 20 százalékban pedig olyan ételeket fogyasztunk, amiket szeretünk, de nem igazán egészségesek. Ez persze nem azt jelenti, hogy reggelire, ebédre és vacsorára egészségesen eszünk, aztán mellette halálra nassoljuk magunkat – de egy hónapra lebontva például nagyon hasznos tud lenni az, ha megengedjük magunknak, hogy olyat is bűntudat nélkül együnk, ami egyébként nem feltétlenül férne bele a diétánkba.

Azért hasznos ez a szabály, mert nem vagyunk robotok – a legtöbben képtelenek vagyunk arra, hogy 100 százalékban tartsunk egy szigorú diétát. Főleg a mai fogyasztói társadalomban nehéz ellenállni a reklámokból ránk özönlő gyorskajáknak és édességeknek. Az sem tartható, hogy bűntudattal gondolunk bármiféle élelmiszerre, hiszen ez pedig egészségtelen kapcsolatot alakít ki bennünk az étellel és az evéssel kapcsolatban.

A 80-20-as szabály azért tökéletes, mert így előre betervezhetjük a nassolnivalókat, és így nem kell rosszul éreznünk magunkat, ha becsúszik egy-egy sor csokoládé.

A 80-20-as szabályról és praktikus alkalmazásáról bővebben itt olvashattok >>

Forrás:
Vous.hu

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.