Írd be, mit keresel:

Jó hírek a Starbuckstól – akció a termosztulajdonosoknak

Úgy tűnik, Londonban beválik a kávéóriás stratégiája: az egyszer használatos poharakért 5 penny pluszt kér el, míg akciót hirdet az újrahasználható poharak használatához. A statisztikák szerint 150 százalékkal emelkedett ennek hatására az újrahasználható poharak használata, ami azt jelenti, hogy egyre többen hozzák otthonról a termoszukat a kávézáshoz.

Cookta - 2018.05.09.
Jó hírek a Starbuckstól – akció a termosztulajdonosoknak

Még csak pár hete vezette be a Starbucks azt, hogy 25 penny-s akciót hirdetett azok számára, akik saját maguk hozzák a termoszukat a kávézóba, és abba kérik a választott italt, és 5 penny plusz díjat kell azoknak fizetniük, akik egyszer használatos poharakban kérik a kávéjukat. Egy előzetes jelentésből azonban kiderül, hogy nagyon jó üzletstratégia volt a bevezetés, legalább is környezetvédelmi szempontból: 150 százalékkal megnőtt ugyanis az újrahasznosítható poharak használata ezen időszak alatt.

Egyelőre maguk a számok még elég szegényesek: eddig a vásárlók mindössze 2,2 százaléka hozta magával otthonról az újrahasznosítható poharát, most ez 5,9 százalékra emelkedett. Hiába beszélünk tehát 150 százalékos emelkedésről, még mindig nagyon kevesen választják inkább az otthonról hozott verziót, és nagyon sokan az egyszer használatos poharakat.

Az akció részleteiről és sikereiről itt olvashattok bővebben >>
 

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.