Írd be, mit keresel:

Spenótos-fetás tekercs, ami pillanatok alatt eltűnik

A spenótra sokan kritikusan tekintenek, elsősorban a gyerekkori emlékek, pontosabban a rémes menzai főzelékek miatt, pedig egy fantasztikus zöldség, egészséges és nagyon ízletes, ami most fetával és görög módra kerül egy isteni tekercsbe. Vendégvárónak, beszélgetős-bulizós fogásnak éppen úgy tökéletes, mint salátával ebédre vagy vacsorára.

Cookta - 2023.05.18.
Spenótos-fetás tekercs, ami pillanatok alatt eltűnik

Bár spenót egész évben kapható fagyasztott változatban, és ma már szerencsére nem csak a pürésített, szétázott formában, hanem levelesen is, apróbb, jól porciózható adagokban, tavasszal legalább egyszer érdemes a friss spenóttal is ételt készíteni. Annyire friss, zöld, harsány, és ha tudjuk ellenőrizni, hogy nem homokos, földes, akkor mindenképpen érdemes a frisset választani.

Míg nálunk leginkább fokhagymával és tejszínnel készül a spenót, addig a görögök újhagymával, reszelt citromhéjjal és mentával készítik, elképesztően finom és aromás, nagyon üde és izgalmas, egy kis fetával – vagy a nem eredetvédett, de nagyon hasonló, sokkal pénztárcabarátabb krémfehér sajttal – pazar párost alkot, ami leveles tésztába töltve egyszerűen mennyei. Praktikus partifalatnak, de salátának főételként is igazán ideális és zseniális ízkombináció, süthetjük teekrcsnek, háromszögekre vágva vagy akár egy nagy pitének – minden módon sikert arat.

Spenótos-fetás tekercs

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál szezámmag
  • A töltelékhez:
  • 4 szál újhagyma
  • 50 dkg spenót
  • 2 evőkanál vaj
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 teáskanál szárított menta
  • 20 dkg feta vagy krémfehér dajz
  • 1 tojás

Elkészítés: A spenótot alaposan megmossuk, a vastagabb szárrészeket letépkedjük, durvára összevágjuk. Az újhagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk, és a felolvasztott vajon egy serpenyőben kicsit megfuttatjuk, majd a spenótot több részletben hozzáadjuk, időnként átforgatva hagyjuk összeesni, majd újabb adagot adunk hozzá, és pár perc alatt addig pároljuk, míg a saját levét elfővi. Enyhén sózzuk – a feta elég sós -, borsozzuk, ráreszeljük a citrom héját, meghintjük a mentával, és a tűzről levéve rámorzsoljuk a sajtot. Hagyjuk kicsit hűlni, majd hozzákeverünk 1 villával felvert tojást.

A leveles tésztát kiterítjük, széltében megfelezzük, majd fele-fele arányban elosztjk rajtuk középen a spenótos keberéket, a tészták széleit visszahajtjuk a töltelékre, óvatosan megfordítjuk, és egy sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, lekenjük egy felvert tojással, megszórjuk szezámmaggal, és éles késsel 2 centis szeletekre vagy akár ízlés szerint háromszögelre vágjuk, egymástól kicsit távolabb húzzuk.

180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 25-30 perc alatt szép aranyszínűre sütjük.

Azon melegében tálaljuk friss salátával, de langyosan is nagyon finom borozgatáshoz, beszélgetős partikra.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.