Írd be, mit keresel:

Mezítlábas túrós – a zseniális süti tortaváltozatban, eperrel

A mezítlábas túrós zseniális desszert, készülhet laposabb lepénynek tepsiben vagy magasabb változatban tortának is, isteni finom, csupa túró, remegős és lágy, mókás nevét pedig onnan kapta, hogy nincs talpa, vagyis tésztája, az egész egy csodás és könnyű sült túrókrém tulajdonképpen.

Cookta - 2018.05.10.
Mezítlábas túrós – a zseniális süti tortaváltozatban, eperrel

Imádnivaló sütemény a mezítlábas túrós, nemcsak finomsága okán, de nagyon egyszerű is az elkészítése, gyakorlatilag egy kevert tészta, ami egy elektromos habverővel gyorsan összeállítható. Ahhoz képest, hogy sok-sok túróval készül, viszonyag kevés liszt kell hozzá, amit egy kis gríz is kiegészít, ez fogja össze és szívja fel a túró levét, és lesz könnyű és rezgős állagú.

Most tortának készült, méghozzá a szezon első epreivel, egy kis friss gyümölccsel vagy tejszínnel összeturmixolt eperrel maga a mennyország. A készítéskor arra érdemes ügyelni, hogy a tojásfehérjét és a tojássárgákat is jó habosra verjük, mert ettől lesz igazán könnyed az állaga majd sütés után, és csak sütés után szeletelhető az állaga, de még jobb, ha tálalás előtt pár órára be tudjuk tenni a hűtőbe…

Mezítlábas túrós eperrel

Hozzávalók egy 23-25 centis tortaformához:

  • 1 kg krémesebb túró
  • 15 dkg cukor
  • 4 tojás
  • 2 teáskanál vanília-kivonat
  • 1 citrom reszelt héja
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanák sütőpor
  • 10 dkg liszt
  • 5 dkg búzadara
  • csipet só
  • eper ízlés szerint

Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük. A tojássárgákat keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a cukrot és a vanília-kivonatot, és fehéredésig verjük, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat és a túrót, hozzáreszeljük a citrom héját, és simára keverjük. A száraz alapanyagokat – a lisztet, a grízt, a sütőport és a szódabikarbónát – is hozzáadjuk, elkeverjük, majd fellazítjuk 2-3 evőkanál tojáshabbal, majd spatulával az összes tojáshabot óvatosan beleforgatjuk.

Egy sütőformát vagy kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral vagy kikenünk, lisztezünk, a túrós masszát beleöntjük, a tetejét kirakjuk vékonyra szeletelt eperrel.

180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 45-50 perc alatt megsütjük. Még remegősnek tűnhet, de kihűlés közben megszilárdul, és szépen szeletelhető lesz. Kínálhatjuk magában vagy friss eperrel, de tejszínnel összeturmixolt eperrel is meglocsolhatjuk tálaláskor.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.