Írd be, mit keresel:

Cseresznyés-barackos crumble egyszerűen, zabpelyhes morzsával

A crumble, vagyis a morzsasüti az egyik legjobb nyári desszert, csupa gyümölcs az egész, percek alatt összedobható, teljesen pepecsmentes, a végeremény pedig egy istenien szaftos gyümölcsös pite jó kis ropogós réteggel. Most cseresznyével és őszibarackkal készült, vaníliával és egy kis gyömbérrel, zabpelyhes és mandulás morzsával, abbahagyhatatlanul finom, és tényleg pofonegyszerű.

Cookta - 2018.06.23.
Cseresznyés-barackos crumble egyszerűen, zabpelyhes morzsával

Igazi villámdesszert a crumble, csak elő kell készíteni a gyümölcsöket és kézzel kicsit összedolgozni a morzsa alapanyagait, majd egy pitetálba vagy jénaiba rétegezni. A vajas morzsából a vaj elszirágog a gyümölcsbe, és szirupos, sűrű raguvá sül, így ennél egyszerűbb pite nehezen elképzelhető, ráadásul gyakorlatilag bármilyen gyümölccsel variálható, sőt a morzsa is többféle módon ízesíthető, gazdagítható.

Az egyetlen apró trükk, amire érdemes figyelni ahhoz, hogy igazán finom szaftos és sűrű legyen a gyümölcsös réteg, hogy néhány kanál étkezési keményítővel összeforgatjuk az előkészített gyümölcsöt, mert ez felveszi és megköti a sülő szaftot, és kellemesen besűríti. Most lédús barackkal és cseresznyével készült, ami egy kis vaníliával és friss gyömbérrel párosítva mennyei ízkombinációt alkot, a morzsa nagy része pedig zabpehely, amitől igazán ropogós és nagyon finom kérget kapott a crumble.

Cseresznyés-őszibarackos morzsasüti

Hozzávalók:

  • 80 dkg őszibarack vagy nektarin
  • 25 dkg cseresznye
  • 4 evőkanál méz
  • 1 citrom
  • diónyi gyömbér
  • 1 rúd vanília
  • 2 evőkanál étkezési keményítő
  • diónyi vaj

A morzsához:

  • 8 dkg hideg vaj
  • 5 dkg zabpehely
  • 2 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál szeletelt mandula
  • 8 dkg barna cukor

Elkészítés: A cseresznyét kimagozzuk, az őszibarackot vagy nektarint félbevágjuk, a magját kiemeljük, cikkekre vágjuk. Egy tálba tesszük, hozzáreszeljük a meghámozott gyömbért és a citrom héját, hozzáfacsarjuk a levét, meglocsoljuk a mézzel, hozzáadjuk a félbevágott vaníliarúd kikapart héját, és alaposan összeforgatjuk, majd meghintjük az étkezési keményítővel, és ezzel is átkeverjük.

A morzsához a hideg vajat felkockázzuk, hozzáadjuk a barna cukrot, a lisztet és a zabpelyhet, és ujjbeggyel morzsás állagúra dolgozzuk, majd a szeletelt mandulát is hozzáadjuk.

Egy pitetálat vagy jénait kikenünk diónyi vajjal, beleöntjük a gyümölcsös keveréket, nagyjából elegyengetjük, majd a morzsát is rászórjuk, eligazgatjuk.

200 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 30-35 percet sütjük, amíg szépen megpirul a teteje és a gyümölcsök sziruposra, lágyra sülnek. A sütőből kivéve hagyjuk kicsit hűlni, majd melegen vagy langyosan tálaljuk, ízlés szerint vaníliafagyit vagy egészségesebb változatban akár egy kis joghurtot is kínálhatunk mellé.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.