Mostantól hivatalosan is indíthatjuk a napot fagyireggelivel, és érdemes is hanyatt-homlok szaladni a mélyhűtőhöz az édes és krémes jeges desszertért, egy kutatás ugyanis azt igazolja, hogy a reggelire fogyasztott jégkrém éberebbé, koncentráltabbá tesz, bizonyítottan megnöveli az agyi tevékenységek hatásfokát.

Yoshihiko Koga, a Tokiói Kyorin Egyetem professzora számos klinikai vizsgálatot végzett, amelyek során a kutatásban részvevőknek felkelés után azonnal fagylaltot kellett fogyasztaniuk, majd egy sor feladatot kellett megoldaniuk számítógépen. A jeges desszertet reggelizők eredményeit természetesen összehasonlították egy hagyományos reggelit fogyasztó és ugyanazt a feladatsort elvégző kontrollcsoporttal, és az eredmények azt mutatták, hogy a fagyizók gyorsabb reakcióidővel és hatékonyabban, pontosabban végeztek a feladatokkal.

Az első feltételezések szerint a fagylalt hőmérsékletének tudták be a megfigyelt élénkítő, jobb feladatmegoldó hatást, ezért Koga professzor megismételte a kísérletet, de jégkrém helyett jeges vízzel. A vizsgálatban a hideg vizet fogyasztó csoport is jobban szerepelt, mint a klasszikusan reggelizők, de jóval alul maradtak azok eredményeihez képest, akik fagyival indították a napot.

A pszichofiziológus professzor eredményeit meglehetős szkepticizmussal fogadta a tudomány, és az érdekes eredmények magyarázatának inkább a fagylalt cukor- és zsírtartalmát tartják, ami a gyors felszívódásnak köszönhetően hirtelen kellő energiát ad az agy számára a jobb eredményekhez, és persze a frissítő, élénkítő hideg állag párhuzamosan élénkíthet és serkenthet is. Más magyarázatok szerint az is hozzájárulhat a fagyireggeli jótékony hatásához, hogy ez az az étel, amihez a legszebb emlékeink, a legboldogabb és legfelhőtlenebb gyerekkori élményeinkhez kapcsolódnak, mint amilyen például a gondtalan és örömteli nyaralások, a tudatalattinkban pedig összekapcsolódik ez a pozitív érzés a jeges desszerttel, és ez már önmagában is hozzásegít a jobb teljesítményhez.

Akárhogy is legyen, nyáron tényleg ideális lehet egy hűsítő reggeli, legyen az egy jeges turmix, smoothie vagy akár egy egészségesebb fagyi, de télen nem biztos, hogy erre vágynánk az ágyból kibújva...