Nagyon egyszerű és isteni finom, minimális alapanyaggal készül, és nagyon jó kis melengető, laktató fogás ez a gorgonzolás-sütőtökös tészta, nagyon krémes és illatos, és nem kell hozzá elősütni a zöldséget, így 20 perc alatt elkészül ez a szuper tésztaétel.

A gorgonzola az olaszok eredetvédett kéksajtja, nagyon könnyed olvad, így tésztaszószokhoz, rakottasokhoz is nagyon jól használható, és szerencsére ma már minden szuper és hiper hűtőpultjában megtalálható. Jó tudni, hogy általában lágyabb DOLCE és érettebb, intenzívebb ízű PICCANTE változatban kapható, ha ismerkedünk még csak vele, akkor mindenképpen a lágyabbal kezdjünk, ez is elég karakteres.

A gorgonzola jól passzol az édeskésebb ízekhez, így a sütőtökkel is remek párost alkotnak, akár sütve, akár főzve, mint ebben a pofonegyszerű és kiadós tésztás fogásban. A sütőtök nagyon hamar megpárolódik, ha kisebb kockákra vágjuk, félig-meddig szét is esik a sajttal átforgatva, amitől nagyon finom krémes, selymes lesz a szósz tejszín hozzáadása nélkül is.

Sütőtökös tészta gorgonzolával

Hozzávalók:

  • 40 dkg farfalle vagy más tészta
  • 40 dkg sütőtök
  • 3 szál újhagyma
  • 1 teáskanál morzsolt bazsalikom
  • 1 teáskanál morzsolt kakukkfű
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 15 dkg gorgonzola - dolce, vagyis lágyabb
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A sütőtököt meghámozzuk, és apró kockákra vágjuk. Az újhagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, vékonyan felkarikázzuk. Az olajat egy serpenyőben felforrósítjuk, rádobjuk a az újhagyma fehér részét és a sütőtököt, sózzuk, borsozzuk, és 4-5 percet kevergetve pároljuk, mahd hozzáadjuk a fokhagymát, a kakukkfüvet és a bazsalikomot, átforgatjuk, ha megéreztük a fokhagyma illatát, felöntjük 1-1,5 dl vízzel, és fedő alatt 10 perc alatt majdnem puhára pároljuk. Ezután hozzámorzsoljuk a gorgonzolát, hozzáadjuk az újhagymák zöld részét, átkeverjük és fedő alatt 3-4 percig még főzzük, hgy a sajt felolvadjon, és selymessé tegye a mártást.

Közben a tésztának vizet forralunk, ha forr, alaposan megsózzuk, a tésztát beletesszük, és al dente megfőzzük. A tészta főzőlevéből egy szűk merőkanálnyit a sütőtökhöz adjuk. A tésztát leszűrjük, és a mártással összekeverjük.

Azonnal tálaljuk, ízlés szerint megszórhatjuk pirított dióval vagy tökmaggal is, de enélkül is nagyon finom, laktató és gazdag.