Még mindig az eszpresszó a magyarok kedvence, de egyre inkább nyitunk más kávétípusok felé, legalábbis az autósok, akiknek szokásaiból bátran kikövetkeztethetjük, hogy ez a teljes felnőtt lakosságra is igaz. Az OMV Hungária friss kutatásában a benzinkutak idei adatait vizsgálták, és az osztrák, német, román és szlovák autósok kávéfogyasztásával hasonlították össze a hazai szokásokat. Míg északi és keleti szomszédunkhoz hasonlóan a rövid feketét szeretjük, addig a nyugati országokhoz képest kevésbé rajongunk a tejes verziókért.

A magyarok leginkább az erősebb kávétípusokat kedvelik, így a két évvel korábbi felmérés eredményéhez hasonlóan továbbra is a presszókávé a befutó, a hazai utakon autózók közel fele (46%) ezt választja. Az elmúlt évekhez képest azonban csökkent az eszpresszó egyeduralma, és egyre nagyobb az érdeklődés más kávétípusok iránt. Tízből két vásárló a magyarországi töltőállomásokon a hosszúkávé, egy pedig a dupla eszpresszó mellett dönt.
 
Érdekesség, hogy míg Romániában és Szlovákiában is a rövid fekete fogy a legjobban, az osztrákok és a németek a tejesebb kávékat szeretik. Főleg a cappuccinót - mindkét országban az autósoknak több mint a fele ezt a típust választja. A preferencia azonban sok esetben nem fedi le a valóságot: Németországban például csak a fogyasztók 9 %-a eszpresszó-párti, mégis több mint az esetek harmadában ezt a típust vásárolják.

A választék mellett a napszak is jelentősen befolyásolja a kávézási szokásokat. A vizsgált országokban jellemzően reggeli mellett vagy délután isznak kávét; kivételt képez ez alól Románia, ahol egyértelműen csak a korai szakasz dominál. A magyarországi adatok is ezt mutatták: a fogyasztás 40%-a délelőtt 7 és 11 óra közötti intervallumban zajlik, a csúcsidő pedig reggel 8 és 9 óra között van. A kávé mellett a legtöbb országban palackozott üdítőt vásárolnak, egyedül Németországban volt a legnépszerűbb tétel az édesség. Érdekesség, hogy ettől függetlenül a legtöbb nassolnivaló a román töltőállomásokon fogy – a kávévásárlók közel fele (46%) választ mellé valamilyen desszertet is.

Egyértelműen megfigyelhető minden vizsgált országban, hogy a vevők számára fontos a prémium minőség és a széles választék, de érezhető az igény a környezetbarát innovációkra is, ezért október elejétől az OMV sajátmárkás, FAIRTRADE minősítéssel ellátott kávéját újratölthető kerámiabögréből is kérhetik a vendégek, ezzel is csökkentve a papírhulladékból adódó terhelést. A környezetbarát kerámiabögrék az ország mind a 115, VIVA kávézóval rendelkező OMV töltőállomásán megvásárolhatóak két méretben, és preferencia szerint bármelyik kávétípussal újratölthetőek.

Forrás: OMV