Írd be, mit keresel:

Pulykamelltekercs füstölt sajttal és áfonyával

Én még a karácsonyi ünnepekre készítettem ezt a töltött pulykamell tekercset, de természetesen egy-egy hétvégi ebédként is feltálalhatjuk. A húst először befűszereztem, majd bacon szeletekre fektettem, és a tölteléket sem bonyolítottam túl. Egyszerűen csak megszórtam reszelt füstölt sajttal, és aszalt áfonyával, majd feltekertem, és már mehetett is a sütőbe. Köretnek krumplipürét és párolt lila káposztát kínáltam hozzá. Mivel a húst már előző este előkészíthetjük, így másnap csak a sütése, és a köret elkészítése marad hátra, és már tálalhatunk is.

Cookta - 2020.12.20.
Pulykamelltekercs füstölt sajttal és áfonyával

Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

Hozzávalók:

  • 8 nagy szelet pulykamellfilé
  • 30 dkg szeletel bacon
  • 20-30 dkg füstölt sajt
  • 2 cs aszalt vörös áfonya
  • őrölt fehér bors
  • 1-2 ek olívaolaj

A pulykamell szeleteket klopfoljuk ki, majd sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk legalább egy fél órát állni hogy az ízek átjárják. (én két darab folpack fólia között óvatosan, hogy a hús ne nagyon törjön, klopfoltam ki)
Egy nagyobb darab folpack fóliát vágjunk le, majd helyezzünk rá 4-5 szelet bacont úgy, hogy egy kicsit fedjék egymást.
Ezután helyezzük rá a hússzeletet, ízlés szerint szórjuk meg reszelt füstölt sajttal, és aszalt áfonyával, majd a fólia segítségével tekerjük fel. (én előző este elkészítettem a tekercseket, majd sütésig a hűtőben pihent)

Egy nagyobb tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg az olajjal. Ezután egymástól kicsit távolabb, helyezzük rá a hústekercseket. (én egy kicsit olajjal megspricceltem a hústekercseket is)
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük szép pirosra. (én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem)

Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

Ameddig a hús sül készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Én krumplipürét, és párolt lila káposztát készítettem.

Tálaláskor helyezzük tányérra a töltött pulykamelltekercset, majd kanalazzuk mellé a köretet, és úgy kínáljuk.

Jó étvágyat hozzá!

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.