Miért van az, hogy alkoholfogyasztás hatására sokszor megéhezik az ember? Van-e bármiféle biológiai vagy egyéb összefüggés az alkohol szervezetbe vitele, illetve az éhségérzet jelentkezése között?

Kimondottan érdekes kérdések ezek, nem igaz? Mi pedig részletes válaszokat fogunk adni rájuk. Nem is szaporítjuk a szót, lássuk inkább a részleteket.

Neked is ismerős a következőhöz hasonló életérzés vagy szituáció?

Hazaérsz a munkából pénteken kora este, és az egész héten át tartó megterhelő munka miatt egyszerűen jólesik leheveredni a kanapén. Nyitsz egy üveg finom bort, és épp a kedvenc sorozatod nézésével igyekszel búcsút inteni a fáradtságnak.

Aztán furcsa dolog történik. Hiába ugrottál be vacsorázni hazafelé menet, mégis elkezd mocorogni benned az éhség.

A második pohár bor kísérőjeként muszáj keresned egy-egy szeletnyi sajtot, felvágottat vagy szinte bármit a hűtőben.

Ismerős a helyzet, tapasztaltál már hasonlót? Bizony nem vagy egyedül. Az alkoholfogyasztás és az éhségérzet között ugyanis egészen szoros az összefüggés.

A második pohár bor kísérőjeként muszáj keresned egy-egy szeletnyi sajtot, felvágottat vagy szinte bármit a hűtőben.
A második pohár bor kísérőjeként muszáj keresned egy-egy szeletnyi sajtot, felvágottat vagy szinte bármit a hűtőben.
Forrás:
canva.com

Az alkohol, valamint az éhség közötti összefüggést vizsgáló tudományos kísérlet részletei

Nem vicc, ténylegesen brit tudósok foglalkoztak ennek a kérdéskörnek a vizsgálatával. Méghozzá elsőként olyan formátumban, hogy kísérleti egereknek adtak alkoholt, majd megfigyelték a viselkedésüket.

Az eredmények alapján az alkoholt fogyasztó rágcsálók átlagosan 25%-kal több ételt fogyasztottak azon társaikhoz képest, amelyek egy csepp alkoholt sem ittak.

Úgyhogy a kezdeti eredményeken fellelkesülve a londoni Francis Crick Intézet kutatói a behatóbb vizsgálatokon keresztül jártak utána a dolognak.

Bizonyítást nyert az a messze nem elhanyagolható tény, hogy az alkohol serkenti egy olyan idegsejtnek aktivitását, amelyik az éhségérzetért felelős hormon termelésében játszik komolyabb szerepet. Innentől nem is meglepetés, ha éhes leszel egy-két pohár bor után.

Forrás:
idrinks.hu

Van még egy bizonyíték az éhségérzet és az alkoholfogyasztás közötti összefüggésre

Ehhez fontos tisztában lenni annak a tényével, hogy az alkoholfogyasztás rendszerint fokozza a gyomorsav szintjét. Viszont az emberi test precíz önszabályozó mechanizmus. Vagyis pontosan tudja azt, hogy az egészséges működés fenntartásához mennyi emésztőnedvre van szükség.

Borzasztó egyszerű tehát a képlet. Amint a savszint magasra szökik, a test automatikusan reagál. Vagyis táplálkozásra sarkall annak érdekében, hogy sikerüljön felszívni a feleslegesen termelődött gyomornedvet.

Mit tehetsz ennek az ismeretében? Előre készülhetsz például arra, hogy alkoholt fogyasztva várhatóan éhes leszel. Ha pedig épp egy diéta közepén jársz, ehhez mérten tudsz döntést hozni, mikor milyen mértékben férhet bele egy-egy görbe este.