Írd be, mit keresel:

Sajtmentés – mesterfokon

Imádjuk a sajtokat, mert rengeteg előnnyel rendelkeznek, azonban ezek mellett egy nagy hátránnyal is. Nagyon könnyen megromlanak. Nálunk az élelmiszer-pazarlás kizárt dolog, így általában vagy megelőzzük, hogy gyorsan tönkremenjenek, vagy ha megelőzni már nem tudtuk, akkor utólag megpróbáljuk menteni a menthetőt.

Cookta - 2016.07.07.
Sajtmentés – mesterfokon

Megelőzés

Miután hazavisszük a boltból, célszerű becsomagolni zsír- vagy sütőpapírba. Ez biztosítja számára a megfelelő páratartalmat, azonban lehetővé is teszi, hogy a sajt levegőzhessen. Ez nagyon fontos, hiszen a sajt egy „élő” anyag. Ha nem porózus csomagolással látjuk el, a sajt befülled, hiszen a belőle elpárolgó nedvesség lecsapódik a csomagoláson, és tönkreteheti a sajtot. 

Ha a papírba csomagolt sajtot még egy réteg alufóliába is becsomagoljuk, akkor háromszor annyi ideig friss maradhat.

camembert

camembert
Forrás:
flickr – the girl with cold hands – camembert

Megmentés

A másik nagy problémát a sajt kiszáradása okozza, ilyenkor úgy menthetjük meg, ha a megszáradt sajtra annyi tejet öntünk, amennyi ellepi. Fedjük le, majd egy éjszakán át hagyjuk a hűtőben állni. Sajnos ezzel a trükkel is csak egy napot nyerünk, hiszen még aznap el kell fogyasztanunk. De ha másnap épp egy jó kis rakott ételt készítenénk, felesleges újabb sajtra beruházni.

Nektek van valami jó kis praktikátok?

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.