Írd be, mit keresel:

Egérke – gyors fánk égetett tésztából

Nem kell dagasztani, keleszteni, nyújtani és szaggatni, mégis könnyű, levegős fánkfélét süthetünk, ráadásul egyszerűen és gyorsan. Ő az egérke – ismerkedjetek meg vele!

Cookta - 2023.07.20.
Egérke – gyors fánk égetett tésztából

Az egérke – vagy más néven kanalas fánk – égetett tésztából készül, pár perc az összeállítása, utána már lehet is szaggatni kanállal a forró olajba, ahol pillanatok alatt szép aranybarnára sül. Valószínűleg azért kapta ezt a kedves, de szokatlan nevet, mert a kanalas szaggatásnál előfordul, hogy elvékonyodó kis tésztafarka lesz a fánkoknak.

Égetett tésztát nagyon egyszerű készíteni: ehhez tej, víz és vaj keverékét felmelegítjük, csipet sóval és kevés cukorral ízesítjük, majd lisztet adunk hozzá, és addig keverjük folyamatosan, míg el nem válik az edény falától. A tűzről levéve tojásokkal elkeverjük, és – tulajdonképpen kész is. Az egérkéhez kanállal forró olajba szaggatjuk, de készülhet belőle spanyol churros, vagyis tolófánk is, ehhez habzsákból nyomjuk ki a tésztát a forró olajba, majd amikor megsült, az olajból kivéve cukorban megforgatjuk, és csokiszószba mártogatva fogyasztjuk. Égetett tésztából készül a mostanság nagyon divatos éclair fánk is, valamint a megunhatatlan olasz kedvenc, a profiterol is, de az oly népszerű képviselőfánk is: ezekhez a tésztát habzsákból sütőpapírral bélelt sütőlapra nyomjuk ki, és sütőben sütjük, majd ízlés szerint töltjük krémekkel, tejszínhabbal.

Az egérke a legegyszerűbb finomság, ami égetett tésztából készülhet, hiszen itt csak kanállal szaggatjuk a tésztát. Ízlés szerint süthetünk kisebb és nagyobb fánkokat, attól függően, hogy teáskanállal, evőkanállal vagy esetleg fagylaltoskanállal szaggatjuk – de mindenképpen számítsunk arra, hogy az olajban nőni fognak.

Forrás: iStock

Mi az 1-2 falatnyi kis egérkéket szeretjük, porcukorba vagy fahéjas cukorba, kakaós cukorba forgatva… Kínálhatunk hozzá lekvárt vagy csokiszószt is, nem utolsó dolog ebbe mártogatva falatozni a frissen kisült fánkocskákat…

Egérke vagy kanalas fánk

Hozzávalók:

  • 16 dkg liszt
  • 8 dkg vaj
  • 1 dl tej
  • 0,6 dl víz
  • 2 teáskanál cukor
  • 1 csipet só
  • 4 darab tojás
  • olaj a sütéshez
  • porcukor, kakaó, fahéj a hempergetéshez

Elkészítés: A tejet a vízzel, a vajjal, a sóval és a cukorral felforraljuk, folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a lisztet, és addig keverjük, amíg a tészta el nem válik az edény falától. Levesszük a tűzről, és ha egy kicsit hűlt, egyesével hozzáadjuk a tojásokat, mindig elkeverve.

Egy nagyobb edényben bő olajat hevítünk, és kanállal a forró olajba szaggatjuk a tésztát. Szép pirosra sütjük, majd papírtörlőre kiszedjük, hogy a felesleges olajat felszívja.

Porcukorba, fahéjas vagy kakaós cukorba hempergetjük még melegen.

Forrás: iStock

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.