Az árvácska szelet valójában egy piskótatekercs, amolyan békebeli, nagyi-féle finomság. Elkészítése nem nehéz, de mégis pepecselős, hiszen háromféle piskóta és kétféle krém kell hozzá, de ünnepi alkalmakra vagy akár közös családi hétvégi programnak is remek az elkészítése.

A sütemény különlegessége, hogy színes piskótákkal és krémekkel készül, ettől nagyon dekoratív, és egyből látszik, hogy készítője szívvel-lélekkel készítette, nem spórolta ki sem a munkát, sem az időt – és megéri! A háromféle – sárga, rózsaszín és barna – piskótába liszt helyett pudingpor kerül, ez adja a színét és ízét. A világosakat őzgerincformában, a csokisat nagy gáztepsiben kell megsütni. Ez utóbbi lesz majd maga a piskótatekercs, benne rejtjük el az árvácska színes szirmait, vagyis a sárga és a rózsaszín piskótát.

Ami a krémet illeti: becsapós, hogy kétféle krémmel készül, mivel valójában csak egy krémet kell készítenünk, amit a legvégén választunk ketté, és hogy még mutatósabb legyen a süti, a felét kakaóval színezzük, ízesítjük.

Forrás:
Bodnár Éva

Olvasónk, Éva, a férjének készítette ezt a nagyon finom és dekoratív sütit, mert ez az egyik kedvence. „Igaz, hogy kicsit macerás, de senkit se rettentsen el a hosszú leírás, csak leírva ilyen bonyolult!” 

Árvácska szelet

Hozzávalók:
A puncsos és a vaníliás piskótákhoz: 

  • 6 tojás
  • 6 evőkanál porcukor
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 1 csomag puncs ízű pudingpor
  • 2 késhegynyi sütőpor
  • csipet só
  • kevés citromlé

A barna piskótához:

  • 6 tojás
  • 6 evőkanál porcukor
  • 2 csomag csokoládés pudingpor
  • késhegynyi sütőpor
  • csipet só

A krémhez: 

  • 2 csomag vaníliás pudingpor
  • 5 dl tej
  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg porcukor
  • 2 evőkanál kakaó

Elkészítés: 3-féle piskótát sütünk, a világos tésztákkal kezdjük: 3 tojássárgáját 3 evőkanál porcukorral habosra keverünk, hozzáadunk 1 csomag vaníliás pudingport, késhegynyi sütőport, csipet sót és kevés citromlevet. Jól elkeverjük, és apránként hozzáadjuk a keményre vert tojáshabhoz. Az őzgerincformát kibéleljük sütőpapírral, és elsimítva belerakjuk a masszát. Ugyanígy elkészítjük a rózsaszín piskótát a puncs ízű pudingporral, azt is formába önjük. Mindkettőt 180 fokon addig sütjük, amíg szép színt kap, és elválik a forma oldalától. Végezzünk tűpróbát is!

A barna tésztát is ugyanígy készítjük el, de ahhoz a leírt, dupla mennyiséget használjuk. Sütőpapírral kibélelt gáztepsibe rakjuk, és ugyanúgy sütjük, mint a világos piskótákat. Amikor kész, tálcára borítjuk, lehúzzuk róla a sütőpapírt, és melegen feltekerjük. A tésztákat hagyjuk kihűlni.

Közben elkészítjük a krémet. A tejben sűrűre főzzük a 2 csomag vaníliás pudingport, majd jól kihűtjük. A lágy margarint a porcukorral habosra keverjük, és kanalanként hozzádolgozzuk a kihűlt pudingot. Figyeljünk arra, hogy a margarin lágy legyen és a puding teljesen hűljön ke, ellenkező esetben a krém összetúrósodhat. Megfelezzük, és az egyik felébe 2 evőkanál kakaót teszünk, a másik világosan marad.

Most jön a sütemény összerakása: a barna tésztát kiterítjük egy tálcára, és egyenletesen megkenjük a világos krémmel. Az őzgerincben sült piskótákat hosszában kettévágjuk és egy másik tálcán 1 világos és 1 rózsaszín rudat fél cm távolságra egymás mellé helyezünk, oldalait és a tetejét, valamint a rudak közét megkenjük a kakaós krém felével, majd a rózsaszínre világos, a világosra rózsaszín rudat teszünk, és ugyanígy rákenjük a maradék krémet.

A krémes hengert – egy széles-hosszú pengéjű tortakéssel alányúlva – ráhelyezzük a krémmel megkent barna lapra úgy, hogy a lapot a hengerre tudjuk tekerni. A tészta széle alul legyen. Néhány órát hagyjuk hűvös helyen pihenni, majd szeletelve tálaljuk.

Forrás:
Bodnár Éva

A receptet és a fotót Bodnár Éva küldte. Köszönjük!