Egy kellemes nyári estén nincs jobb dolog, mint a barátokkal üldögélni a kertben vagy a teraszon, könnyű bort vagy fröccsöt kortyolni, jókat beszélgetni. Persze egy kis finom harapnivaló sem árt, pár könnyű falat – például házi pácolású fűszeres sajt.

Olajban érlelt sajt persze készen is kapható, de ugyancsak borsos áron, és ha házilag készítjük, akkor ízlés szerint és sokféle módon fűszerezhetjük, egyszerűbb, olcsóbb sajtból is. Persze ellenérvként felmerülhet, hogy az olívaolaj sem olcsó mulatság, erre viszont csak annyit mondhatunk: a fűszeres olaj nem vész kárba, a pácolás után tökéletesen felhasználható az utolsó cseppig salátához, sült zöldséghez, ráadásul fűszerolaj minőségben. És mennyire vagány egy üveg házi pácolású sajttal betoppanni egy kerti partira, vagy előrukkolni vele, ha vendégek érkeznek!

A pácolás maga gyerekjáték: a megfelelően előkészített sajtokat ízlés szerint zöldfűszerekkel, fokhagymával, színes borssal, mustármaggal, korianderrel vagy csilivel, akár egy kis citromhéjjal üvegbe vagy dobozkába pakoljuk, felöntjük olívaolajjal, lezárjuk, és jól magára hagyjuk. A fetának vagy krémfehérsajtnak 3-4 nap pihentetés jót tesz, a camembert 2-3 nap alatt elkészül, de ha gyorsabb megoldásra van szükség, a mozzarella fél nap alatt megvan.

Mutatunk is 3 változatot, amelyeket pár perc alatt összedobhatunk, az érlelést követően friss kenyérrel, pirítóssal, kiflikarikákkal vagy hasábokra vágott zöldségekkel kínálhatunk, csinos csatos üvegbe téve pedig személyre szabott gasztroajándéknak is tökéletes.

Olívás pácolt feta

Hozzávalók: 25 dkg krémfehérsajt, maréknyi magozott olajbogyó, 1 teáskanál mustármag, 1 kávéskanál színes bors, 3-4 ág kakukkfű, kb. 1,5-2 dl olívaolaj

Elkészítés: A sajtot 1 centis kockákra vágjuk. Az olajbogyót felszeleteljük, a mustármagot és a borsot egy mozsárban nagyjából összetörjük. A sajtot, a zúzott fűszereket, a kakukkfüvet és az olajbogyót egy üvegbe rétegezzük, felöntjük az olajjal, lezárjuk, és 3-4 napra a hűtőbe tesszük. Ha teljesen fedi az olaj, akkor 1 hétig is eláll.

Csilis pácolt camembert

Hozzávalók: 2 kis – kb. 10 cm átmérőjű – camembert sajt, 2 csilipaprika, 3 ág kakukkfű, 1 teáskanál paprikakrém – Erős Pista vagy Édes Anna –, kb. 1,5-2 dl olívaolaj

Elkészítés: A sajtokat lapjában félbevágjuk, vékonyan megkenjük a paprikakrémmel, majd összetapasztjuk a feleket, és 10-12 cikkre vágjuk a köröket. Zárható üvegbe vagy dobozba tesszük, a sajtok mellé rakjuk a kakukkfüvet és a csumájától megszabadított csilipaprikát, felöntjük olajjal, lezárjuk, és 2-3 napig a hűtőben érleljük. Akár 1 hétig is eláll, ha a sajtokat teljesen fedi az olaj.

Citromos-fokhagymás mozzarella zöldfűszerekkel

Hozzávalók: 2 golyó mozzarella, 1 csilipaprika, 1/2 citrom, 2 gerezd fokhagyma, 1/2 csokor koriander, 1/2 csokor petrezselyem, 1 evőkanál balzsamecet, kb. 1,5-2 dl olívaolaj

Elkészítés: A mozzarellákat lecsöpögtetjük, felkockázzuk, meglocsoljuk 1 evőkanál balzsamecettel, összeforgatjuk. A koriandert és a petrezselymet finomra vágjuk, a mozzarellára szórjuk, ezzel is összeforgatjuk, majd üvegbe vagy dobozba tesszük, megszórjuk a finomra szeletelet csilivel és fokhagymával, ráfacsarjuk 1/2 citrom levét, majd felöntjük az olajjal. Lezárjuk, kicsit összerázzuk, és legalább fél napot hagyjuk pácolódni, de még jobb, ha egy teljes napot tud érni a sajt.