A klasszikus rántottát mindenki ismeri, tudja is készíteni, legyen az kolbászos vagy szalonnás, de igazából szinte mindig morzsálódós és érdektelen, amit legfeljebb a húsfélék vidítanak kicsit fel. Ezzel a módszerrel viszont elképesztően puha, finom, lágy lesz – a tojásnak más nem is kell, mint egy kis tejszín és vaj!

Rántottát mindenki tud sütni, na de milyet? Látszólag a legegyszerűbb fogás, de lehet ezt is még jobban, tökélyre fejlesztve készíteni, igazán krémesen, selymesen. Egy kis apró trükk, egy új metódus, és igazán ínycsiklandó fogás lesz az elhabart tojásból. Némi tejszín és vaj a trükk – tányérról kanalazva és tunkolva vagy kenyérre halmozva is tökéletes!

Tejszínes-vajas rántotta

Hozzávalók:

  • 5 tojás
  • 1 dl tejszín
  • 1 evőkanál vaj
  • snidling vagy petrezselyem finomra vágva, ízlés szerint
  • só, bors

Elkészítés: A tejszínt egy serpenyőbe öntjük, felmelegítjük. Közben a tojásokat egy tálkába felütjük, sózzuk, borsot őrölünk hozzá, majd villával lazán felverjük. Amikor a tejszínben buborékok jelennek meg a hőtől, hozzáöntjük a tojást, és egy falapáttal kevergetjük, amíg szilárdulni kezd. Ne süssük túl!

A tűzről levéve hozzáadjuk a vajat, és addig keverjük finom mozdulatokkal, amíg a vaj felolvad és elkeveredik a tojással.

Tányérra vagy pirítósra halmozzuk, és finomra vágott snidlinggel vagy petrezselyemmel megszórva tálaljuk.