Írd be, mit keresel:

Téli rizottó krémesen, lilakáposztával és pirított bajor kolbásszal

Nemrég valami hirtelen ötlettől vezérelve vettem egy óriási lilakáposztát, nagy részéből csalamádé lett, a többivel gondban voltam, végül egy nagyon finom és krémes rizottó készült vele - nem hagyományos, de mutatós és nagyon finom!

Cookta - 2023.11.27.
Téli rizottó krémesen, lilakáposztával és pirított bajor kolbásszal

A lilakáposztát ritkán használjuk, pedig egészséges és finom, így a maradék egy ideig nálam is a hűtőben árválkodott, végül egy kicsit kutakodtam a neten a felhasználást illetően. Igen, tudom, isteni lett volna párolt káposztának is, de most valami másra vágytam, így készült belőle lila rizottó.

Mondjuk ennek is párolt káposzta az alapja, és mivel ezt a németek is szeretik, pirított bajor kolbászkákkal próbáltam erre a hangulatra ráerősíteni, amit a négybetűs szuperekben már egyszerűen beszerezhetünk. Nagyon finom lett, mindenkinek csak ajánlani tudom!

Forrás: Hajós Ágnes

Lilakáposztás rizottó pirított bajor kolbásszal

Hozzávalók 4 főre:

  • 20-25 dkg lilakáposzta
  • 20 dkg rizottó rizs
  • 12 kicsi vagy 4 nagy májas bajor kolbász
  • 1 fej hagyma
  • kb. 10 dkg vaj
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 dl száraz vörösbor
  • kb. 6 dl alaplé
  • só, bors
  • 1 csokor petrezselyem
  • 6-8 dkg parmezán

Elkészítés: A lilakáposztát vékonyra, majd kisebb darabokra szeljük. A hagymát apróra vágjuk, a kolbászokat felkarikázzuk.

A vaj felét 1 evőkanál olívaolajjal felforrósítjuk, megpirítjuk rajta a hagymát, félidőben mehet hozzá a káposzta. Kicsit megsózzuk, időnként megkeverve alacsony lángon félpuhára pároljuk. Hozzászórjuk a rizst, felöntjük a borral. Elkeverjük, mikor a rizs beszívta, mehet hozzá merőkanalanként a forró alaplé. Mindig csak akkor, amikor az előzőt már eltüntette a rizs. Akkor lesz kész, mikor a rizs puha és az egész étel krémesen folyós lesz.

Elzárjuk a lángot, a maradék vajat a parmezánnal hozzáadjuk, addig keverjük, míg mindkettő elolvad. Megkóstoljuk, beállítjuk a sóját, és alaposan megborsozzuk.

Közben a kolbászt egy másik serpenyőben a maradék olívaolajon megpirítjuk.

A rizottót a feldarabolt kolbásszal és az apróra vágott petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

Forrás: Hajós Ágnes

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.