Írd be, mit keresel:

Megkeresték a véletlenül becsapott vevőt, aki 22 ezer forintért vett fagyit

Becsületesen jártak el a fagylaltozó dolgozói, amikor fény derült a hibára.

Cookta - 2022.05.04.
Megkeresték a véletlenül becsapott vevőt, aki 22 ezer forintért vett fagyit

Április 24-én a jó időben a Wekerle telepen található Kistigris fagylaltozó is dugig volt emberekkel. Egy arra járó nő is meg szerette volna kóstolni a jéghideg édességet, ám fizetéskor senkinek nem tűnt fel, hogy a fagyi árának tízszeresét vonták le tőle.

Három nap múlva, szerdán végeztük el a szokásos heti könyvelést, ekkor bukkantunk rá a húszezer forintos pluszra, azonnal átnéztük még egyszer a számlákat, és meg is találtuk a hibát

– mondta el a Blikknek a történetet Romhányi Réka, a fagylaltozót üzemeltető cég tulajdonosa.

Emlékeztünk is a vevőre, tudtuk, hogy nem környékbeli, mert még beszélt is vele az akkor dolgozó alkalmazott, egyértelmű volt hogy meg kellett találnunk, ez az ő pénze, vissza akartuk adni.

Egész nap gond volt a banki terminállal amikor az eset történt, sajnos ez errefelé majdnem mindennapos dolog, van hogy ötször is le kell húzni egy kártyát, mire a gép elfogadja.Nem kizárt, hogy emiatt idegességében az alkalmazott írt be egy nullával többet a számla értékéhez, de sima terminálhiba is lehetett, a lényeg, ez a pénz nem a miénk, ekkora borravaló nincs, kutya kötelességemnek érezzem, hogy megtaláljuk a vevőt. 

A bank arról tájékoztatta a fagylaltozó tulajdonosát, hogy bonyolult a pénz visszautalása, így jobb, ha személyesen keresik meg a vevőt. A közösségi oldalakon négy nap alatt magára ismert a vevő, s sikerült az azonosítás a bankkártya adatai alapján, így személyesen kereste fel újra a Kistigrist, ahol egy ingyen fagyi és elnézések kérése mellett készpénzben kapta vissza a túlfizetés különbözetét.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.