Írd be, mit keresel:

Már a tálalásért is plusz pénzt kérnek a Balatonnál

Még el sem kezdődött az igazi balatoni szezon, de az árak már most elrugaszkodtak a magyar tengernél.

Cookta - 2022.05.20.
Már a tálalásért is plusz pénzt kérnek a Balatonnál

A Blikk egy olvasója számolt be arról, hogy a Halászkert étteremben plusz díjat számolnak fel, ha valaki esetleg ketté szeretné szedetni a tálalandó ételt.

Az olvasó halászlé után rendelt egy adag palacsintát desszertnek, de látva, hogy milyen nagyok, kettőbe tálaltatta, amit végül a számlán szerepeltetve is, 300 forintért megtettek neki.

A lap egy munkatársa maga is felkereste az éttermet, ahol ugyanígy rendelte a palacsintát, aminek az extra tálalását szintén kiszámlázták, mint plusz szolgáltatást.

Megkeresésükre az étterem vezetője elárulta, hogy két éve vezették be a díjat, mert sok vendég kérte előtte is, hogy szedjék ketté az adagokat.

"Csakhogy ez nem két féladag, hanem annál több, az önök palacsintájára is több csokoládémártás és díszítés került így, valamint ezzel a tálaló személyzetnek is kétszer annyi munkája van"

– mondta az üzletvezető, aki szerint csupán jelképes összegről van szó.

Az esetet kommentálta Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke is:

“Valahol terítékdíjat számolnak fel ilyen esetben, hiszen két villa és két tányér kell, de nem ennek a díja a 300 forint, hanem addig ülhetne olyan vendég is az asztalnál, aki nem fél adag palacsintát eszik”

– hozzátette, megérti, hogy a vendéglősök valahogyan ellensúlyozni akarják az alapanyag- és az energiaár-emeléseket.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.