Írd be, mit keresel:

Bundás kenyér – egyenesen a sütőből

Gondolom, már mindenki evett bundás kenyeret, melyet főként reggelire készítünk, és egy bögre gyümölcstea kíséretében tálalunk a családnak. Lehetséges, hogy most sokan felkapják a fejüket, és maguk előtt látják a bő zsiradékban kisütött és zsírtól csöpögő kenyérszeleteket. Ezt most felejtse el mindenki, mert eljött a bundás kenyér egészségesebben sütött változatának az ideje!

Cookta - 2016.02.27.
Bundás kenyér – egyenesen a sütőből

Bundás kenyér készülhet másként, olaj nélkül, mégis nagyon ízletesen – mégpedig a sütőben. A felvert tojásba beleforgatott kenyérszeleteket feldobhatjuk némi fűszerezéssel, tejszínnel és reszelt sajttal, majd kivajazott formába helyezve irány a sütő. Ezután már nincs is más dolgunk, mint türelmesen kivárni, hogy szép pirosra süljön, és a család nagy örömére már tálalhatjuk is.

Forrás:
Kard Éva

Sütőben sült bundás kenyér

Hozzávalók:

  • 8 szelet kenyér
  • 4 db tojás
  • 2 dl főzőtejszín
  • 10 dkg sajt
  • őrölt fehér bors
  • szerecsendió
  • 5 dkg vaj

Elkészítés: Egy sütőformát vagy kisebb tepsit kenjünk ki vastagon a vajjal.

A tojásokat üssük fel egy tálba, majd adjuk hozzá a tejszínt, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg egy kevés szerecsendióval. Ezután kézi habverővel keverjük alaposan össze.

A kenyérszeleteket egyesével kissé áztassuk meg a tejszínes-tojásos keverékben, majd helyezzük bele a kivajazott sütőformába.

Ezután a maradék négy szelet kenyeret szintén áztassuk meg, majd helyezzük a formában lévő kenyérszeletek tetejére.

Végül a megmaradt tejszínes tojást öntsük rá a kenyérszeletekre, majd szórjuk meg a reszelt sajttal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten addig süssük, míg a tojás és a sajt rásül a kenyérszeletekre, és szép piros színt kap. (Én kb. 20 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve még melegen tálaljuk.

Forrás:
Kard Éva

Egy bögre forró, mézes-citromos teával igazán laktató reggeli vagy éppen vacsora.

Jó étvágyat!

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.