A szilvás gombóc, barackos gombóc vagy a mákos nudli gyerekkori kedvenceink, de ugyanebből a tésztából készül az olaszok egyik kedvence, a gnocchi is. Kimondottan kiadós étel mindegyik, a tészta elkészítése pedig egyszerűbb, mint gondolnánk.

Burgonya, liszt, só és és egy kis olvasztott vaj, ennyi kell csupán a krumplis tésztához, és néhány tudnivaló, hogy tökéletesen sikerüljön. A legfontosabb trükk, hogy főtt krumplival csak hidegen dolgozzunk, vagyis várjuk meg, hogy kihűljön, és a lehető legtöbb nedvesség elpárologjon belőle, így éppen csak annyi lisztet vesz majd fel, amennyi szükséges a megfelelő állaghoz. Van, aki tojást is tesz bele, vagy a vaj helyett tojást – ízlés kérdése, a lényeg annyi, hogy maradjon puha a tészta, nem kell keménynek lennie, mert főzés közben keményedni fog.

A gnocchi is krumplis tészta
A gnocchi is krumplis tészta

Az elkészült tésztából készíthetünk apró gombócokat, amiket belefőzhetünk levesbe – tartalmasabbá téve azt –, rúddá sodorva, majd 1-2 centis darabokra vágva, villával kicsit megnyomkodva már kész is a gnocchi, amit sós vízben főzve, majd leszűrve tálalhatunk sajtmártással, paradicsomszósszal, pestóval ízlés szerint. Vagy a kinyújtott tésztát négyzetekre vágva megtölthetjük fűszeres darált hússal, párolt spenóttal, édes változatban pedig szilvával, sárgabarackkal vagy szezonban akár eperrel is.

Örök kedvenc: a szilvás gombóc
Örök kedvenc: a szilvás gombóc

Krumplis tészta

Hozzávalók:

  • 4 nagy szem krumpli
  • liszt (kb. 20-25 dkg)
  • 2 evőkanál olvasztott vaj

Elkészítés: A burgonyát héjában megfőzzük, majd megpucoljuk, áttörjük egy burgonyatörőn, és szétterítve hagyjuk kihűlni. Hozzászórjuk a lisztet, megsózzuk, ráöntjük a 2 evőkanál olvasztott vajat, majd jól összegyúrjuk.

Ezután tetszés szerint kisodorjuk vagy kinyújtjuk, és kedvünk szerint nudlit, gnocchit vagy épp gombócokat készítünk belőle.

Fotók: Hámori Zsófia
Fotók: Hámori Zsófia

Könyvajánló tésztakedvelőknek

Ebben a könyvben olyan kipróbált, jobbára olasz tésztaételek receptjét igyekezett összegyűjteni a szerző, amelyek többsége nem egészen vagy éppen csak egy óra alatt elkészíthető. Szerepel, persze, néhány munkásabb, időigényesebb rakott és töltött, sőt frissen, házilag készített tésztából alkotott fogás is – ezeket tartalékolhatjuk az olyan alkalmakra, amikor a főzést kalandnak vagy éppen pihentető, szórakoztató, kreatív tevékenységnek tekintjük.