Írd be, mit keresel:

Grillezett barack a pizzán? Naná!

Szeretünk kísérletezni az ételekkel, mert sosem tudhatjuk előre, pontosan milyen is lesz a végeredmény. Persze nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogy elképzeltük, de legtöbbször fantasztikus fogásokat hozunk létre. 

Cookta - 2016.07.05.
Grillezett barack a pizzán? Naná!

A napokban beleüköztünk egy szuper blogba, a the inspired home-ba, ahol rátaláltunk erre a bizonyos pizzára. Eddig még nem próbáltuk, de a fügés–mozzarellás–pármai sonkás pizzával már volt szerencsénk, és habár a gyümölcsök a pizzán elsőre talán bizarrnak tűnhetnek, elképesztően finomak. Megéri tenni velük egy próbát!

Az említett pizzán a feltétet koktélparadicsom, pesto, őszibarack, ropogós bacon, bazsalikom, jalapenós méz és persze rengeteg sajt alkotja. Egyik hozzávaló finomabb, mint a másik, így együtt pedig tökéletes harmóniát alkotnak.

Őszibarackos pizza

Őszibarackos pizza
Forrás:
The inspired home

Az elkészítése nem túl bonyolult:

Először készítsük el a jalapenós mézet – ehhez pedig a következőt kell tennünk: egy kis fazékban melegítsünk fel fél csésze mézet, adjunk hozzá 1-2 karikára vágott jalapenót, főzzük ezzel is 1-2 percig, majd öntsük át egy zárható üvegbe. (Hűtőszekrényben egy hétig eláll.)
 

Őszibarackos pizza

Őszibarackos pizza
Forrás:
The inspired home

Készítsük el a kedvenc pizzatésztánkat, grillezzük meg a barackot, majd aprítsuk fel a feltéteket.

Kenjük meg a tésztát a pestóval, tegyük rá a szeletelt sajtot, a bacont, majd süssük meg.

Őszibarackos pizza

Őszibarackos pizza
Forrás:
The inspired home

Ha elkészült, szórjuk meg a félbevágott paradicsomokkal, a barackkal, bazsalikommal, rukkolával, végül locsoljuk meg a mézzel. 

Nektek hogy tetszik?

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.