Írd be, mit keresel:

Puha és szaftos szedres-mákos pite, mindenmentesen

Maradékmentésnek indult, de végül csodaszép pite lett belőle. Glutén-, tejtermék-, tojás-, élesztő- és cukormentes, IR-barát, pihe-puha finomság, akár karácsonyra is!

Cookta - 2016.12.07.
Puha és szaftos szedres-mákos pite, mindenmentesen

Szedres-mákos mindenmentes pite, alias a maradékok királynője… De annyira szép lett (legalábbis szerintem), hogy nem volt képem az eredeti tervem alapján maradék-pitének keresztelni. Pedig igazság szerint azért készült, hogy valamibe bele tudjam sütni a hűtőben árválkodó, sürgős felhasználást igénylő hozzávalókat. A tészta alapja ugyanis a magtej-gyártás során keletkezett magőrlemény, a töltelék pedig a hét eleji gofrizásból megmaradt mákos krém. Ezt egészítettem ki egy adag szederrel, amire a fagyasztóban bukkantam rá.

Nem túl fennkölt történet, de a vége ettől még happy end: isteni puha, szaftos és igazán finom lett az eredmény, 2 nap alatt el is fogyott. Most, miközben írom ezeket a sorokat, Péter rápillantott a képernyőre, meglátta a képeket és megkérdezte, hogy van-e még ebből a pitéből. Mondtam neki, hogy nincs, erre csak megtörten azt felelte: „a francba.” 🙂

Forrás:
Zita

Az áztatott magőrleményről

Amióta kibővült a konyhai gépeink sora egy magtejkészítő automatával, vége-hossza nincs a sok kísérletezésnek, főzésnek és magtej-kóstolgatásnak. Ez azt is jelenti, hogy az elkészült tejek után mindig marad egy kis „zacc”, az alapanyagok szilárd és összedarált része, amit kis zacskóba csomagolva le szoktunk fagyasztani. Ha épp sütök valamit gyorsan, akkor csak felengedek egy ilyen kis magőrleményes csomagot, és belekeverem a tésztába. Szuper textúrát ad neki, és így elmondhatjuk, hogy kétszeresen megérte az árát a felhasznált alapanyag. Esetünkben ez mandula és pirított törökmogyoró volt, mostanában ezek kombinációjával kísérletezünk, ez került a pitébe is.

Ha nincs otthon felesleges (maradék) őrlemény, akkor két lehetséges megoldás látszik kézenfekvőnek. Az egyik az, hogy egyszerűen csak mandulalisztet használsz helyette, és egy picivel több tejet adsz a tésztához a gyúrás során. Azonban pontos számokat nem tudok mondani, úgyhogy ez nem mindenkinek jelent segítséget. A másik tippem az lenne, hogy a mini almás táskáink tésztareceptjét vedd alapul, ha vékony tésztájú pitét szeretnél, akkor nem is kell változtatni a mennyiségeken, de ha a vastagabb piték jobban ízlenek, szorozd másfélszeresére az alapanyagok mennyiségét.

Forrás:
Zita

Szénhidrátokról és a pite méretéről, díszítéséről

A sütéshez egy 31 cm átmérőjű tortaformát használtam, és 8 szeletre vágtam fel a pitét, így egy szelet igazán laktató volt. Ahogy a képeken is láthatjátok, vékony pitéről van szó, aki a tömörebb variációk híve, használjon kisebb formát vagy tepsit. 

Az egész szedres-mákos pite (töltelékkel együtt) összesen 112 gramm szénhidrátot tartalmaz, töltelék nélkül a tészta 63,5 gramm szénhidrát, aminek a háromnegyede lassú felszívódású. Egy szelet pitében 14 gramm IR-ben számolós szénhidrát van. Elég jól hangzik, ugye?

Habár ez a recept főleg azoknak jelent segítséget, akik hozzám hasonlóan szintén kezdeni szeretnének valamit a magtejkészítés maradékaival, de azért remélem, hogy a többi olvasónak is elnyeri a tetszését legalább a pite „díszítése”. Egy amerikai blogon láttam pár hete hasonló megoldást, csak ott szívecskék helyett falevelek voltak a süti tetején. Először majdnem a malac alakú kiszúróformát vetettem be, de aztán félretettem a viccet és a malacot, és inkább maradtam a szíveknél.

Forrás:
Zita

Szedres-mákos mindenmentes pite

Hozzávalók:

  • 20 dkg áztatott magőrlemény (én a magtejkészítés után hátramaradt őrleményt használtam)
  • 1 dl mandulatej
  • 5 dkg növényi vaj vagy margarin
  • 2 evőkanál útifűmaghéj
  • 0,5 teáskanál só
  • 0,5 kávéskanál sztívia
  • 1 g aszkorbinsav (vagy pár csepp citromlé)
  • 1 evőkanál almaecet
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 3 dkg tápiókaliszt
  • 5 dkg barna rizsliszt

A mákos töltelékhez:

  • 10 dkg darált mák
  • 1 dl magtej
  • tetszőleges édesítő

Valamint:

  • 20 dkg szeder (vagy meggy/egyéb gyümölcs)

Elkészítés: A mandulatejet, az almaecetet, az aszkorbinsavat, a sót és az édesítőt elkeverjük az útifűmaghéjjal egy nagyobb tálban. 2-3 percig állni hagyjuk, addig kimérhetjük a többi hozzávalót.

A mákon és szedren kívül minden mást belekeverünk a maghéjas masszába, és kézzel jól átgyúrjuk, amíg egynemű nem lesz a tészta. Ekkor a hűtőbe tesszük pihenni 10 percet.

Elkészítjük a mákos tölteléket, és óvatosan hozzákeverjük a szedret.

A tésztát kettéválasztjuk, az egyik felét egyenletesen belenyomkodjuk a piteformába (igény szerint kivajazhatjuk, nekem anélkül is működött, szépen elvált a falától sütés után). A tölteléket is arányosan eloszlatjuk a tésztán.

A maradék tésztát 3-4 mm vékonyra nyújtjuk, és szívecskéket szaggatunk belőle, amiket aztán rétegesen és körkörösen a töltelékre helyezünk.

Tűpróbáig sütjük, ez nagyjából 20–25 perc.

Forrás:
Zita

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.