Írd be, mit keresel:

Leleményes spanyol „sólet” csicserivel – cseréptálban sütve

Aki járt már Spanyolországban, minden bizonnyal találkozott már a cocido madrileno – vagy csak simán cocido – nevű húsos-csicseriborsós fogással, ami az egyik nemzetinek számító ételük. Hagyományosan nagy mennyiségben és agyagtálban készítenek, a sütőben párolják-főzik ízletes és tartalmas, fűszeres fogássá.

Cookta - 2017.08.25.
Leleményes spanyol „sólet” csicserivel – cseréptálban sütve

Ha valamihez hasonlítanunk kéne, akkor bizony a cocido a sólet rokona, és ugyanúgy a zsidó konyhából került át a spanyol konyhába. A középkori gyökerekkel bíró szefárd fogás születése – a sólethez hasonlóan – annak köszönhető, hogy a vallás szabályai szerint dolgozni – így főzni és tüzet gyújtani sem – lehet szombaton, vagyis olyan étellel kellett készülni az ünnepnapra, ami lassan, akár egy éjszaka alatt fő meg, és másnap délig sem hűl ki. A csicseriborsó és az agyagtál, a jól megrakott, majd lassan kihűlő kemence pedig tudta ezt.

Az ízletes fogás meghódította a spanyol konyhákat is, idővel sertéshús, kolbász is került az ételbe, és nemcsak azért, mert a spanyolok ezt szerették, hanem a 15. és 16. század alatti zsidóüldözések alatt a sertéshús fogyasztásával tudták igazolni, hogy ők nem zsidók.

A cocidónak ma már rengeteg fajtája van, zöldségesebb és csirkés változatok is léteznek, és ma már nem kell feltétlenül egy éjszakán át főzni ezt a fogást. Mi most egy egyszerűbb, de kellemesen fűszeres változatot mutatunk, amihez konzerv csicseriborsó is használható, így lecsökkenthetjük a főzési időt.

Cocido madrileno egyszerűen

Hozzávalók:

  • 1 fej lilahagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 konzerv csicseriborsó
  • 2 szál sárgarépa
  • 25 dkg konzerv paradicsom
  • 1 dl vörösbor
  • 2 babérlevél
  • 4 szelet bacon
  • 20 dkg chorizo vagy más füstölt kolbász
  • 5 dl alaplé
  • só, bors

Elkészítés: A lilahagymát, a fokhagymát és a sárgarépát megtisztítjuk, apróra vágjuk. A bacont és a kolbászt felszeleteljük, a csicseriborsót leszűrjük.

Az összes előkészített alapanyagot egy zárható cseréptálba tesszük, összeforgatjuk, rádobjuk a babért, sózzuk, borsozzuk. A paradicsomot – ha darabos, akkor villával kicsit áttörjük –, az alaplével és a vörösborral összekeverjük, és a csicseris keverékre öntjük, ha szükséges, akkor egy kis alaplével vagy vízzel még felöntjük. 

A tálat lefedjük, és 170 fokos sütőben 1 óra alatt összepároljuk.

Friss kenyérrel tálaljuk, ha marad belőle, másnap is nagyon finom, jól melegíthető a sütőben.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.