Írd be, mit keresel:

Házi pita – gyorsan, könnyen, házilag

Sokan zsebes kenyérnek is nevezik a pitát, a görög, török és arab konyha legnépszerűbb kenyerét, ami a gyros-nak és a török gyorséttermeknek köszönhetően nálunk is szinte minden sarkon kapható. Sajnos a legtöbb helyen legfeljebb platnin vagy mikróban kicsit átmelegítik a csomagolt kész laposkenyeret, pedig frissen sütve igazán isteni, és otthon is könnyen elkészíthető.

Cookta - 2024.02.04.
Házi pita – gyorsan, könnyen, házilag

Varázslatos, hogy liszt, élesztő és némi víz keverékéből mennyire változatosan készíthető kenyér. Az arányok, a kelesztési idő, a formázás, a sütési idő és hőfok, és persze a hozzáadott kiegészítők sora egészen más kenyereket eredményez, és ez a közel-keleti változat nem véletlenül lett világszerte kedvelt. Persze ennek is több változata van, süthető serpenyőben, laposabbra nyújtva, vagy zsebes változatban, sütőben, ami aztán megtölthető gyros-szal vagy falafellel és salátákkal.

Most ez utóbbi készült, és tényleg kettéválik sütésnél a tészta, vagyis üreg képződik a belsejében, ez pedig nem varázslat: a nagyon forró sütőnek, illetve az ettől a hőtől hirtelen képződő gőznek köszönhető. Nagyon finom frissen, de kihűlés után is, és könnyedén felfrissíthető másnap is egy forró serpenyőben vagy sütőben, kenyérpirítóban, és nemcsak megtöltve, de cikkekre vágva, mártogatósokhoz, salátákhoz is remek.

Házi pitakenyér

Hozzávalók:

  • 36 dkg liszt
  • 1 csomag szárított élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 1,6 dl langyos tej
  • 0,8 dl langyos víz
  • 1 teáskanál só
  • 1 teáskanál olívaolaj

Elkészítés: A szárított élesztőt és a cukrot egy tálba tesszük, felöntjük a langyos tejjel és a vízzel, elkeverjük, és félretesszük 10 percre.

Egy keverőtálba öntjük a lisztet, hozzáadjuk a sót, kézzel kicsit összeforgatjuk.

Az élesztős keverékhez adunk 1 evőkanál olívaolajat, majd a liszthez öntjük, először kanállal kicsit elkeverjük, majd kézzel összedolgozzuk. Amikor a tészta összeállt, de még elég ragacsos, lisztezett felületre tesszük, és picit meglisztezve 5–6 perc alatt rugalmas tésztává dolgozzuk. Tálba tesszük, konyharuhával letakarjuk, és langyos helyen 30 percet kelesztjük.

A megkelt tésztát lisztezett munkafelületen kicsit átdolgozzuk, rúddá formázzuk, 8 részre osztjuk, és egyenként labdává formázzuk, majd tenyérrel kicsit lelapítjuk, nyújtófával kb. 13-15 centis korongokká nyújtjuk, ha ragad, picit lisztezzük.

A tésztakorongokat sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk, és 220 fokos sütőbe toljuk, 6-7 percig sütjük, majd egy csipesszel megforgatjuk, és még 3-4 percet sütjük.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.