Írd be, mit keresel:

Fűszeres babkrém – isteni gyors kence fillérekből

A bab méltatlanul mellőzött és lenézett alapanyag, nagyon egészséges, rostokban és fehérjében gazdag, ha natúr konzerv formában választjuk, akkor ráadásul villámgyors, mindehhez pedig pénztárcabarát is, így minden joga megvan arra, hogy a túlélőkészletünk kötelező darabja legyen. Most fűszeres krém készült belőle csupán pár perc munkával, és mennyei!

Cookta - 2018.06.05.
Fűszeres babkrém – isteni gyors kence fillérekből

Általában nem szoktunk a konzervek mellett kampányolni, de a szemes bab és a csicseriborsó esetében érdemes kivételt tenni, mert így csomó időt és energiát, így pénzt is megtakaríthatunk, ezeknek a hüvelyeseknek ugyanis hosszú áztatási, majd főzési időre van szükségük. A konzerv változat pedig nem tartalmaz semmilyen adalékot, csak a hüvelyest, sót és vizet, már ha a natúr változatot választjuk, és szerencsére mindenhol kapható, filléres, és pikk-pakk egészséges ételt készíthetünk a segítségükkel.

A babról nem árt tudni, hogy sok vasat, folsavat, magnéziumot tartalmas, kiemelkedően magas a fehérje- és a rosttartalma, a szervezet így lassabban dolgozza fel, így hosszan teltségérzetet ad.

Most fehér babból készült fűszeres kence, ami ezer módon variálható, megunhatatlan szendvicskrémnek vagy mártogatósnak, sok zöldséggel, répával, uborkával, karalábéval, paprikával vagy zellerszárral kimondottan egészséges és szuper jól laktat, ráadásul pofonegyszerű és kb. 2 perc alatt megvan, és a nyári melegben különösen ideális, ha a hőségben nincs kedvünk főzni, mégis valami finomra és egészségesre vágyunk. A babkrémet készíthetjük joghurttal és zöldfűszerekkel, mustárosan majorannával, pirosan, sült kápia paprikával és egy kis balzsamecettel, dinsztelt hagymával és fokhagymával erdélyiesen, vagy mint az alábbi receptben, kicsit keleties ízvilággal, mintha hummusz lenne.

Fűszeres babkrém, mintha hummusz lenne

Hozzávalók:

  • 1 konzerv (400 g) konzerv fehér bab
  • 1 citrom
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál tahini (szezámkrém)
  • 2 evőkanál görög joghurt
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 1 csapott evőkanál őrölt pirospaprika
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 1 kávéskanál cayenne-i bors
  • szezámmag és petrezselyem – a tálaláshoz
  • só, bors

Elkészítés: A babot leszűrjük, a fokhagymát meghámozzuk és lereszeljük. Késes konyhai robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a citrom kifacsart levét, a tahinit, a görög joghurtot, az olívaolajat és a fűszereket, sózzuk, borsozzuk, és kb. 1 perc alatt simára, krémesre mixeljük. Ha nem elég krémes, kevés joghurtot vagy tahinit adhatunk még hozzá.

Tálba kanalazzuk, megszórjuk egy kevés szezámmal és aprított petrezselyemmel – vagy ízlés szerint a benne lévő fűszerekkel -, és hasábokra vágott zöldségekkel, esetleg pitával vagy pirítóssal tálaljuk.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.