Írd be, mit keresel:

Ropogós csirkecsíkok cornflakes-bundában, sütőben sütve

Szuper ropogós bundájú, belül szaftos csirkecsíkok készülhetnek a sütőben is, sokkal egyszerűbben és egészségesebben, mint a klasszikus olajban sült változat, nem kell mellette állni, és nem lesz olajszagú a lakás, és megspórolhatjuk azt a felesleges zsiradékot is, amit felszívna a bunda.

Cookta - 2018.06.06.
Ropogós csirkecsíkok cornflakes-bundában, sütőben sütve

A rántott csirke örök kedvenc, ezzel a módszerrel pedig nagyon jó ropogós bundát és belül szaftos húst kapunk, a titok annyi, hogy érdemes csíkokra vágva panírozni, így könnyebben átsül a hús. A tojáshoz kerül egy kevés olívaolaj is, ez egész kevés, de fontos, a bundának nagyon jót tesz. Zsemlemorzsa helyett kukoricapehely teszik még finomabbá és roppanósabbá ezeket a csábító kis falatokat.

A finomra tört natúr cornflakes-et érdemes fűszerezni is, itt most kevés pirospaprika és kurkuma került bele, de ízlés szerint kakukkfűvel, bazsalikommal, oregánóval, fokhagymagranulátummal vagy akár pár kanálnyi reszelt parmezánnal is összekeverhetjük ízlésünk vagy aktuális hangulatunk szerint.

Csirkecsíkok cornflakes-bundában, sütőben sütve

Hozzávalók:

  • 2 csirkemellfilé
  • 2 tojás
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 2 pohár natúr cornflakes – kukoricapehely
  • 1 kávéskanál őrölt pirospaprika
  • 1 kávéskanál őrölt kurkuma
  • 4 evőkanál liszt
  • só, bors

Elkészítés: A csirkemellfilét ujjnyi csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk. A tojásokat egy tányérba felütjük, hozzáadunk 1 evőkanál olívaolajat, és villával felverjük. A lisztet egy másik tányérba tesszük, a kukoricapelyhet egy tiszta nejlon zacskóba tesszük, és sodrófával klopfolóval finomra törjük. Ezt is tányérba tesszük, hozzáadjuk a pirospaprikát, a kurkumát és jó csipetnyi sót, összekeverjük.

A csirkecsíkokat megforgatjuk a lisztben, majd a tojásban, végül a fűszeres morzsában is,, finoman rányomkodjuk, majd sütőpapírral fedett tepsibe tesszük úgy, hogy ne érjenek össze.

200 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 15 percet sütjük, majd kivéve megforgatjuk a csirkedarabokat, és még 10 percet sütjük, majd azon melegében tálaljuk magában mártogatóssal vagy ízlés szerinti körettel.

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.