Roston sült csirkemell, bundás csirkecomb, töltött csirke, fűszeres csirkeszárny vagy tejfölös csirkepaprikás – lám, milyen sokféle módon készíthetjük ezt a remek szárnyast. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat!

A csirkét sokak kedvelik, mások inkább kerülik – ugyanazért. Sovány, fehér húsa gyerekek és diétázók kedvence, semleges íze miatt jól variálható és rengeteg módon felhasználható, nem mellesleg árban is az egyik legbarátibb alapanyag a húsfélék közül. A karakteresebb ízek kedvelői éppen a soványsága és semleges íze miatt kerülik, és választják inkább a cupákosabb, zsírosabb vörös húsokat. Pedig jól fűszerezve, pácolva igazán remek fogásokat készíthetünk csirkével.

Forrás:
iStock

A csirkemell

A legsoványabb része a csirkének, filézve is kapható. Felkockázva készülhet belőle bármilyen zöldséges raguleves, amit tejszínnel, tárkonnyal selymesíthetünk. Ha roston sütnénk, érdemes bepácolni fűszeres olajjal néhány órára, de ha nincs időnk, egy kevés mustárral átsimogatva már mehet is a pici olívaolajjal átforrósított serpenyőbe, salátával vagy párolt zöldségekkel egészséges, diétás fogásnak is tökéletes. Pácolhatjuk fokhagymás tejbe is, ha például bundázni szeretnénk. Ha a sok ropogós bundát szeretjük, felvághatjuk ujjnyi csíkokra, és úgy panírozzuk, majd forró olajban kisütjük.

A csirkemellet meg is tölthetjük: ehhez keskeny pengéjű, hegyes késsel vagy felszúrjuk, vagy késsel lapjában bevágjuk, de nem vágjuk át, majd kinyitva esetleg egy kicsit kiklopfoljuk, és mehet is rá a töltelék. A felcsavart roládot hústűvel rögzíthetjük, de alufóliába is csomagolhatjuk, ha sütőben szeretnénk megsütni.
A hirtelen elősütött csirkemellre rakhatunk ananászkarikát és sajtot, csőben sütve ez lesz a hawaii csirkemell. Természetesen más finomságokat is pakolhatunk rá – lecsót, párolt karfiolt és besamelt, a variációk száma végtelen!

Csirkemell egészséges bundában >>

Forrás:
Cookta.hu

A csirkecomb

A csirkecomb a legszaftosabb része a szárnyasnak, a csontoknak köszönhetően ízletesebb is. A forgónál el is vágható alsó és felső csirkecombra. A combot is pácolhatjuk, ha roston vagy sütőben sütnénk, de csirkepaprikáshoz vagy erős fűszerezésű fogásokhoz erre nincs szükség. A csirkecombot ki is filézhetjük, vagyis egy éles kés segítségével eltávolíthatjuk belőle a csontokat, ha a recept úgy kívánja.

Provence-i sült csirkecomb >>

Forrás:
iStock

A csirkeszárny

A pipi szárnya megosztóbb étel, részint azért, mert sokan lenézik az olcsóbb alapanyagot, mások túl csontosnak tartják, de vannak olyanok is, akik idegenkednek attól, hogy jószerivel csak kézzel lehet enni. Pedig a csirkeszárny igazán kultikus étel, fűszeres páccal bekenve és grillen sütve szinte már legenda a Kentucky és a Buffalo csirkeszárny. Érdemes mindenesetre odafigyelni, hogy alaposan megtisztított, toklászoktól mentes csirkével dolgozzunk!

Buffalo csirkeszárny >>

Forrás:
Hámori Zsófia

Belsőségek, egyebek

A csirkemáj is rendkívül jól használható alapanyag, resztelve néhány perc alatt elkészül kis hagymával összesütve, de baconszeletekbe tekerve, sütőben vagy serpenyőben sütve is remek és igazán egyszerű fogás. Készülhet belőle pástétom vagy májkrém is, sokféle fűszer jól illik hozzá. Arra figyeljünk mindenképpen, hogy a máj mellett található zöld epe egyben, sértetlenül legyen eltávolítva, mert különben ehetetlenül keserű lesz az étel.

A szíve és a zúzája már megosztóbb étel, de vannak, akik kimondottan szeretik az ebből készült pörköltet, esetleg pikáns, babéros-tejfölös ragut.

A csirke lába és nyaka szintén megosztó, ezeket jobbára levesbe főzzük csak bele. Vannak, akik szeretik lerágcsálni a csontokat, mások inkább eltávolítják ezeket a darabokat tálalás előtt. Ízlés kérdése, de az íz végett mindenképpen érdemes ezeket is belefőzni az ételbe.

Ha filézzük a csirkét, mindenképpen érdemes megtartani a csontokat, akár a fagyasztóban gyűjtögetni, majd alaplé főzésekor felhasználni.

Csirke egészben

Egészben is megsüthetjük a csirkét. A jó grillcsirkéhez elég, ha csak sóval dörzsöljük be a bontott csirkét, és sütjük sütőben, közepes hőfokon szép pirosra. Természetesen pakolhatunk a belsejébe fűszereket, hagymát, fokhagymát, beletehetünk akár egy egész almát vagy egy fél narancsot, attól függően, milyen ízvilágra vágyunk. De a sovány csirkehús elbírja, ha egy kis fűszervajjal átmasszírozzuk – itt is ízlésünk szerint adhatjuk meg a fűszerekkel a sült csirke karakterét. 

A legfinomabb grillcsirke mediterrán hangulatban >>

Forrás:
iStock

A töltött csirke is igazi klasszikus, minden családnak megvan a jól bevált töltelékreceptje, de azért érdemes néha újítani, a fűszerezéssel játszani. A töltelék alapja általában áztatott kenyér vagy zsemle, amihez tojás és fűszerek kerülnek, de gazdagítható párolt gombával, kés élével elkapart csirkemájjal, főtt és felkockázott tojással is, van, aki kolbászhúst is tesz bele. A tölteléket a csirke hasába, illetve a fellazított bőr alá is tölthetjük, de mivel mindenki szereti, érdemes még a szárnyas mellé is tenni belőle, ropogósra sülve jó körete a csirkének.

Forrás:
iStock

Csirke vásárlása

A húsféléket – így a csirkét is – érdemes megbízható forrásból beszerezni. Sokat hallani a nagyüzemi állattartásról, a tápos nevelésről, rossz ízű vagy túl vizes csirkéről. És valóban nagy különbség van csirke és csirke között! Egy jól bevált hentes valóságos kincs, de akár piacon is érdemes keresni a tanyasi csirkéket, hogy megfelelő minőségű alapanyaghoz jussunk.

A rózsaszín vagy sárgásabb bőrű csirkét válasszuk mindig, a sápadt, fakó színű hús és bőr arról árulkodik, hogy nem friss az áru. Legjobb a szabadtartású és/vagy biocsirke, ezeket többnyire magasabb árért vásárolhatjuk meg, de érdemes kipróbálni a minőségibb alapanyagot, egész más ízhatásokat érhetünk el a természetesen nevelt csirke húsával.